Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk a Hewlett-Packard legújabb, 3 megapixeles belépőszintű digikameráját, amely bár átlagos képességekkel rendelkezik, alapcsomagjához néhány érdekes kiegészítőt, egy dokkolót és egy távirányítót is mellékel a gyártó.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A vaku szabályozására a felső lapon található gomb szolgál, mellyel tilthatjuk és engedélyezhetjük a vaku működését, valamint automata és vörösszem-hatás csökkentő és éjszakai módba kapcsolhatjuk. Alatta a csillaggal jelölt képminőséget állíthatjuk három fokozatban. A MODE feliratú gomb értelemszerűen a felvételi üzemmódok közt lépked, melyek sorrendben: önkioldó, sorozat, makró, mozgás, tájkép, portré, illetve F2,6 és F4,9 vagyis a rekesznyílás közvetlen beállítása.

A felvételek elkészítése a szokásos módon történik, vagyis az exponálógombot félig lenyomva élességet állítunk, majd teljesen lenyomva exponálunk. A videofelvételhez külön gomb áll rendelkezésre, ennek ismételt megnyomásával indítjuk, illetve állítjuk le a felvételt, melynek hossza a rendelkezésre álló memóriától függ. A videók hangot is tartalmaznak, sőt az állóképekhez is menthetünk el hangkommentárokat.

A menüt az OK gomb lenyomásával érhetjük el, ez igazából csak azért kényelmetlen, mert ha gyorsan akarunk kilépni a menüből, nem tehetjük meg, mindig el kell lépkednünk az Exit menüpontokig. A Capture (Rögzítés) menüből állíthatjuk az expozíció korrekciót, a fehéregyensúlyt, az érzékenységet, a fénymérés módját, a színtelítettséget, és az élességet. A lejátszás módban a menüből indexképek megtekintése, forgatás, törlés, hangfelvétel, nagyítás érhető el. Mindkét menüben megtaláljuk a Setup almenüt, melyben az általános jellemzők módosíthatóak.

Forrás: [origo]Kissé szokatlan volt, hogy a Photosmart 735-ösben nagy hangsúlyt fektettek az elkészült képek felhasználására, így nyomtatásra és levelezésre. A megosztás menüt használva közvetlenül és egyszerűen nyomtathatunk képeket, illetve küldhetjük el elektronikus levélben. A mellékelt dokkoló is a kényelmet szolgálja, hiszen nem kell a kábeleket dugdosni, elég csak a gépet a dokkolóba helyezni. Bár az talán nem a legjobb ötlet, hogy a dokkoló állandóan tölti az akkukat, hiszen erre a nikkel-metálhidrid akkumulátorok kifejezetten érzékenyek. A távirányítóval messziről is irányíthatjuk a dokkolóra helyezett gépet, így televízión is kényelmesen nézegethetjük felvételeinket.

Képminőség, tulajdonságok

Az, hogy az objektív Pentax gyártmányú, már némi garanciát nyújt a jó képminőségre. A színhűség átlagos, mintha kicsit több lenne a piros a képekben, mint a valóságban, A képek dinamikája is csak átlagosnak mondható. A fehéregyensúly állítása sem tökéletes, főleg műfényes megvilágítás esetén lehet szükség kézi beállításra. Az Forrás: [origo]expozíció viszonylag sokszor pontatlan, főleg bonyolultabb fényviszonyok között. A képek felbontása és éléssége jó átlagos, a sarkokban lágyabb. Az optikai kereső sajnos elég kicsi és a lefedettsége sem túl jó, jobban használható az LCD, bár annak képfrissítése mintha kicsit lassú lenne. Az objektív a digitális kameráknál megszokottak szerint nagy látószögnél jobban, tele állásban kevésbé torzít. A hordótorzításnál jóval jelentősebb és feltűnőbb a kromatikus aberráció okozta színhiba a kontúroknál.

Összegzés

Teszt: HP Photosmart 812 /techbazis/multimedia/20020506teszt.htmlHP Photosmart 850: nem csak kezdőknek/techbazis/multimedia/20021021hpphotosmart.html

A körülbelül 90 ezer forint körüli áron elérhető HP Photosmart 735 egyértelmű előrelépésnek tekinthető a gyártó korábbi digikameráihoz képest, azonban még így is számos dolog van, amiben elmarad a fényképezőgép-gyártók gépeitől. Ugyanakkor lehet, hogy ezen eltérő megközelítés miatt sok, a fotózásban nem járatos ember számára sokkal szimpatikusabb lesz ez a kamera, mint a nagy gyártók gépei, hiszen logikája közelebb áll az informatika, a hordozható eszközök világához, s mindehhez egy átlagos képminőséget produkál, mely a kevésbé igényes felhasználók számára elegendő is lehet.

BR