Véget ért a "Postás Per"

Vágólapra másolva!
Véget ért a pereskedés az Amerika Postahivatal, valamint a Running with Scissors, a Postal című játék kiadója között, melynek az adott okot, hogy az igen véres játék rossz színben tűntette fel a postát.
Vágólapra másolva!
Postal honlaphttp://www.gopostal.com/

Meglehetősen nagy vihart kavart megjelenésekor a Postal című játék, melyet nem egy országban be is tiltottak. Az Egyesült Államokban nem került sor a zárolásra, de a US Postal Service meglehetősen komolyan nehezményezte, hogy a vérgőzös program neve erősen hajaz a postára, ezért beperelte a kiadó Running with Scissorst. A per egészen mostanáig húzódott, de végül a kiadót nem büntették meg, mondván a játék címén kívül semmilyen konkrét hasonlóságot nem lehet felfedezni a postával. A kérdés már csak az, hogy miként fog reagálni a US Postal a nemrég megjelent folytatásra, a szerencsére kevésbé véresen is játszható Postal 2-re.