Könyv a játékos szörnyeknek

Vágólapra másolva!
A keményvonalas játékosoknak, vagy más néven hardcore gamereknek íródott Ben Sawyer Monster Gaming című könyve, melyből megtudhatjuk, hogyan hozzuk ki gépünkből a maximumot, illetve hogyan nevezzünk be játékversenyekre.
Vágólapra másolva!

Hardcore Gamer. Ezt a szót hallva mindenki előtt más kép jelenik meg, de ez a kép egyik esetben sem valami rózsás. Kétségtelen, hogy a megszállott játékosokat jelölő kifejezés alá tartozók sok esetben tényleg túlzásba viszik a játékot, amit mi sem jelez jobban, minthogy az utóbbi fél évben több fiatal is meghalt játék közben, mert elfelejtett enni, vagy pihenni. No ezeket a megszállottakat célozza meg Ben Sawyer könyve, a Monster Gaming, melyet az Amazonról lehet majd megrendelni. A könyv részletesen tárgyalja, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni gépvásárláskor, hogyan lehet a legtöbbet kihozni meglévő roncsunkból, illetve arra is kitér, hogy miként vehetünk részt játékosoknak szervezett tornákon. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e olyan hardcore gamer, aki abbahagyja a játékot egy kis olvasás kedvéért...