Földfelszíni digitális televíziós műsorszórás

Vágólapra másolva!
Az analóg technológiához képest számos előnnyel jár a digitalis műsorszórás. A tervek szerint Magyarországon 2004-ben indulhat, majd 2012 után teljes egészében felválthatja analóg társát a digitalis adás.
Vágólapra másolva!

Az Antenna Hungária Rt. fejlesztési terveiben szerepel a jelenleg üzemelő kísérleti rendszer bővítése, és egy második budapesti multiplex beindítása. A két multiplex együttesen mintegy 10 műsor sugárzását biztosíthatja DVB-T formátumban Budapesten és vonzáskörzetében. Tovább folytatódnak az adásparaméterek és vételkörülmények vizsgálatai, hosszú távon ugyanis fontos szempont a sugárzási paraméterek meghatározása, és ezzel a rendszer nyújtotta lehetőségek optimális kihasználása. Természetes igény a lehető legnagyobb adatsebesség használata, azonban figyelembe kell venni azt is, hogy milyen típusú vételt (telepített, hordozható vagy mozgó) céloz meg a szolgáltatás.

A HIF által előterjesztett országos digitális hálózat frekvenciaterve az Antenna Hungária Rt. húsz jelenlegi telephelyére és antennájára készült el. A kijelölt telephelyek és frekvenciák alapján már megkezdődött a megvalósíthatóság felmérése. Ez viszonylag lassú folyamat, mivel az egyes lehetőségeket telephelyenként külön meg kell vizsgálni az eltérő adottságok miatt. A lehetőségek közül a legkedvezőbb megoldást a meglévő telephelyek használata biztosítja a jelenlegi tornyok, tápvonalak és antennák kihasználásával.

2002. október 8-án rendezte meg az Antenna Hungária Rt. a II. DVB-T konferenciát, amelyen a földfelszíni digitális televíziózás bevezetésének hazai lehetőségeiről tanácskoztak a magyar és külföldi szakemberek. Dr. László Géza vezérigazgató elmondta, hogy az európai tapasztalatok, valamint a most elkészült vizsgálatok és tanulmányok alapján az új digitális technika 10-15 év alatt felválthatja Magyarországon is a jelenlegi analóg rendszert. Ennek eredményeként első lépésben a mai három földi csatorna helyén 12-15 program sugárzására lesz lehetőség, amely nagyobb választékot biztosít majd a nézők számára. A teljes kiépítés után 23-30 országos műsor sugárzását teszi lehetővé a rendszer. Az Antenna Hungária a földi digitális sugárzással versenyképes terméket és még jobb minőségű szolgáltatást biztosít a magyar nézők számára. A terv szerint a kormányzati döntést követően első lépcsőként 2004-től beindulhat Budapesten és 20-30 kilométeres körzetében a sugárzás, amit 2006-2008 között fokozatosan terjesztenek ki az ország többi területére. Az analóg sugárzás valószínűsíthetően 2012 után szűnhet meg Magyarországon.

Szegedi Péter