Vágólapra másolva!
Mi történik az emberrel, hogyha elgázolja egy kamion? Erre a kérdésre ad egy meglehetősen szokatlan választ a JoWooD és a Metropolis akció-szerepjátéka, az Archanegel.
Vágólapra másolva!

Ennél frusztrálóbb lehet a kalandok elején, hogy hősünk meglehetősen sérülékeny, így még néhány kisebb csapás hatására is rohanhatunk health csomagokat kajtatni. Szerencsére az ellenségeket mozgató mesterséges intelligencia nincs a helyzet magaslatán, úgyhogy némi gyakorlás után azért már jóval könnyebben fogunk - menekülni.

A játék végső soron szerepjáték, melyek esetében ugyebár alapvető elem szokott lenni a kasztok kiválasztása. Nos, az elején Michaelnek is választhatunk hivatást, ugyan csak két lehetőség, a szellem és a harcos közül. A szellemnek nagy előnye, hogy a legtöbb ellenség számára láthatatlan, és támadhat egy területen tartózkodó több ellenséget is egyszerre. A harcos evvel szemben kifejezetten a harcra szakosodott - ki hitte volna.

Egy másik szerepjátékos elem, hogy nem kell minden szembe jövőt azonnal lemészárolnunk. Akadnak olyan NPC-k, melyek küldetésekkel látnak el bennünket, melyet ugyan nem feltétlen szükséges teljesítenünk, de nem árt, mivel a harcok során fejlődnek képességeink. A fejlődés egyébként nemcsak a karakterlapon, hanem Michael külsején is észrevehető.

A játék dobozán a kiadó remek grafikájú programot ígér számunkra, de ez nem teljesen fedi a valóságot. Először is, a főszereplő nagyon elüt a többi, egyébiránt igen jól modellezett figurától. A mozgása erősen emlékeztet bizonyos rajzfilmek szereplőiére, és megjelenése sem valami nagyon jól sikerült. A környezet hangulata illik a játékhoz, habár a legtöbb helyszín nagyon sötét. Nem arra gondolunk, hogy túl komor, hanem arra, hogy maxra kell állítani a fényerősséget, hogy lássunk valamit. A hanghatások viszont minden tekintetben illenek a játékhoz, akárcsak a baljóslatú zene.

Akció szerepjáték a műfaji megjelölés, de egyértelmű, hogy az Archangel sokkal inkább akciójáték, mint RPG. Akadnak ugyan egyértelműen szerepes elemek, de ezek csak megfűszerezik némileg az akciókat. Ha a történet kidolgozására több energiát fordítottak volna a fejlesztők, jobb lenne a grafika, és több RPG-s elem került volna a programba, akkor az Archangel kiváló próbálkozás lenne, így azonban legfeljebb jó programnak értékelhetjük.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP3 600
RAM128 Mbyte RAM
HDD500 MB