A Vizsla éve - 2002

Vágólapra másolva!
Közeleg az év vége, a számvetések, éves összegzések és újévi fogadalmak ideje. Mi is utánanéztünk annak, hogy a legnépszerűbb internetes keresőben milyen top tízes listákat tudunk felállítani, vagyis kik és mik voltak a legkeresettebbek idén az interneten.
Vágólapra másolva!

Május

Zajlanak a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban az érettségi vizsgák. A Vizslába érkezett keresőszavak vizsgálata azt igazolta, hogy a diákok szívesen utánanéztek az interneten az érettségivel kapcsolatos információknak.



A húsvéti pirostojás már a múlté, és a választások eredményeit is egyre kevesebben firtatják. Úgy látszik A Gyűrűk Ura című trilógiában Frodót alakító Elijah Woodról is már mindent megtaláltak az interneten a látogatók, ugyanis egyre kevesebben kíváncsiak rá.

Június

A főszerep egyértelműen a focié, a világbajnokságon részt vevő országok, és a válogatott focista kedvencek uralják a keresőszólista élmezőnyét - a három legkeresettebb focista neve arra utal, a nők is legalább annyit kerestek, mint a férfiak. Persze vb ide vagy oda, mégiscsak nyár van, ezért a nyaralással, utazással kapcsolatos kifejezések is egyre jobban elárasztják a Vizslát.

A legkeresettebb nyaralóhelynek Horvátország bizonyult, és a szállásformák közül a camping volt a legnépszerűbb. Ne feledkezzünk meg kistehénről sem, aki ül a fa tetején, és akire május óta folyamatosan egyre többen kíváncsiak.

Forrás: ORIGO

Sztárfocisták májusban

Az érettségik már lezajlottak, így puskákra sincs szükség - legalábbis a következő vizsgaidőszakig, és a legújabb Star Wars epizódot is mindenki megnézte már. De a bodzaszörp mitől lett hirtelen ilyen népszerűtlen? Pedig a nagy melegben kitűnő frissítő ital készíthető belőle.