Dragon's Lair 3D

Vágólapra másolva!
1983-ban jelent meg a Dragon's Lair, az első  "teljesen animált lézerlemezes videojáték", mely a megjelenését követő napokban a játéktermek kedvencévé vált. A népszerű játékkal hamarosan ismét találkozhatunk, új 3D-s köntösben a UbiSoft jóvoltából.
Vágólapra másolva!
Dragons Lair 3Dhttp://www.ubi.com/US/Games/dragonslair/

A feladat nem változott, tehát most is a szépséges Daphne hercegnőt kell kiszabadítani a gonosz varázsló kastélyából. Dirk a kalandok során harmincféle szörnyeteggel és ellenséggel kerül szembe. A harcot velük többféle fegyverrel veheti fel, melyek közt közeli, illetve távolsági eszközök is vannak. Nem maradt ki a legendás kard sem, mellyel hősünk teljes 360 fokban vagdalkozhat. A várban barangolva a fegyverek mellett hasznos tárgyakat, például gyógyitalokat is találunk, illetve Dirk fokozatosan tanul meg egyre bonyolultabb és összetettebb mozgásokat, melyek alkalmazására a keményebb ellenfelek ellenében szüksége is lesz.

Az ellenfelekkel mintegy negyvenhárom helyszín kétszázötven termében futhatunk össze, mely helyszínek közt mind újak, mind az eredeti játék feltuningolt csarnokai helyet kaptak. Az ellenfelek mellett guruló labdák, égő kötelek, és egyéb csapdák nehezítik haladásunkat.

Ha a Dragon's Lair 3D nem egy korszakalkotó játék újrafeldolgozása lenne, akkor is azt mondhatnánk, hogy melegen ajánljuk mindenkinek. Ismerve azonban az eredeti Dragon's Lair kultuszát, megkockáztatjuk, hogy a program "kötelező olvasmány" a gamerek újabb generációja számára is.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP2 400
RAM128 Mbyte RAM
DirectX verzióDirectx 8.1