Új stílus: Házimozi a Panasonictól

A házimozi-berendezések között egyre nagyobb  figyelmet szentelnek a gyártók a Lifestyle rendszereknek, nem titkoltan a fiatalabb generációnak készítve ezt a termékkört. Mi a követelmény ezekkel a rendszerekkel szemben? Legyen modern kinézete, fel legyen vértezve szolgáltatások sokaságával, kis helyen elférjen. A Panasonic SA-XR 10 rádióerősítő és DVD-XV 10 DVD játszó mindezeket tudja.

A rádióerősítő-DVD játszó páros teszteléséhez saját hangfalaimat használtam. A hangfal- és optikai kábelek Neotech típusok voltak. A DVD játszót S-VHS kábellel kötöttem a televízióhoz. A Bartók és az egyéb kereskedelmi rádióadók mellett lemezeim közül Rebecca Pidgeon: Four Marys c. lemezét használtam a hangminőség megítéléséhez.

Filmek közül a Moulin Rouge és a Taxi 2 forgott a lejátszóban, míg a ProLogic II dekóder teszteléséhez a Shrek VHS változata állt rendelkezésemre. A rádió hangja kissé visszafogott, néhol bizonytalan. A térábrázolás jó, a színpad mérete megfelelő mélységgel párosul. A tranziensek rövidek, ebben talán szerepet játszik az URH sávszélesség 15 kHz-es felső határa. A zene egyébként dinamikus, levegős. Átváltva a kereskedelmi adókra, az ott sugárzott divatos diszkó és popzene jobban feküdt a készüléknek. Rebecca Pidgeon zenéje már más kvalitásokat kíván az azt megszólaltató berendezéstől. A sztereó színpad kitágul, realisztikusabbá válik. A gitár húrjainak lecsengése megfelelően hosszú, az énekhang nyílt, kifejező. A zene hangulatváltozásai, az érzelmek jól átjönnek, csakúgy, mint a részletek. Az egyedüli hibát a mélyfrekvenciás átvitelben érzem. A basszusok tiszták, részletezettek, de az alsó tartomány kissé vékonyra sikerült. Ezt leszámítva tisztességes a DVD-erősítő páros produkciója. A Shrek az egyik kedvenc rajzfilmem, így már láttam párszor, igaz csak hagyományos ProLogic hanggal. Ezért nagyon vártam, mit tud az új rendszer. A végeredmény nagyon jó. A hátterekbe végre élet költözött, a megnőtt frekvenciatartomány miatt sokkal élvezetesebb a film. A rendszer hangja még nagyobb hangerőn sem változott, a végfokok rendesen kitettek magukért. A párbeszédkiemelő funkció kiválóra vizsgázott, a dialógusok még a hangosabb részeknél is végig érthetőek maradtak. A Moulin Rouge zenei betétei homogén, nagy térben szólalnak meg. A nagyzenekar, ami a zenei betéteket játssza hihetően, kellő részletezettséggel és frissességgel zenél. Az egyes hangszercsoportok jól különválnak egymástól.

A Taxi második része a DTS dekódert fogta munkára. A Panasonic párosnak édes mindegy, hogy romantikus film vagy akció, becsülettel helytáll. A felbőgő motorok, a gumik csikorgása az aszfalton, az autós üldözések végigdübörögtek a szobán, de mintha nem is a szobában lennénk. A DVD játszó képminősége elsőrangú. A kép határozott vonalvezetésu, kontúros. A színek impozánsak, zajnak, mosottságnak nyoma sincs. A kép mélységi dimenziója is jól érzékelhető.

Az utolsó szó jogán

Egy szó, mint száz, ismét egy átlagon felüli rendszert mutatott be a Panasonic, lépést tartva a fejlődéssel. Van egy olyan sejtésem, hogy a fent bemutatott páros még hallat magáról, és néhány komoly szakmai elismerésre, díjra is nagy esélye van. Érdemes odafigyelni erre a párosra, mivel jól ötvözi a korrekt megépítést, a korszeru szolgáltatásokat a mai divattal, ezáltal nagyon jó ár/érték viszonyt tudhat magáénak.