Terjeszkedik a Pocket PC

Vágólapra másolva!
A Microsoft kéziszámítógépekre szánt, Pocket PC operációs rendszerével az elmúlt negyedév során kismértékben növelte piaci részesedését a továbbra is piacvezető Palm kárára - derül ki a Dataquest piackutató cég felméréséből.
Vágólapra másolva!

Palm OS nevű operációs rendszerével a PDA-piacon 2002. második negyedévében is 50 százalékos részesedést volt képes elérni a Palm cég. Ezzel szemben a Microsoft a Pocket PC és más Windows CE-alapú operációs rendszereivel az idei év második negyedében 25,4-ről 28 százalékosra bővítette piacát. Egyéb operációs rendszer az eladott zsebkomputerek körülbelül 20 százalékán futott.

2001. második negyedévéhez képest 3,5 százalékkal kevesebb - összesen 2,7 millió darab - kéziszámítógépet értékesítettek a gyártók az idei év azonos időszakában. A Dataquest tanulmánya szerint ez a visszaesés annak köszönhető, hogy sok vásárló olyan új modellek megjelenésére vár, amelyek például Palm OS 5 operációs rendszert futtatnak, vagy például az Intel e kategóriában nagy teljesítményűnek számító, új Xscale processzora található bennük.

Az időszak két legnagyobb PDA-gyártója a Palm és a Hewlett-Packard volt 30, illetve 16 százalékos piaci részesedéssel. Az előbbi vállalat 9 százalékkal kevesebb - 818 ezer darab - tenyérgépet értékesített, mint egy évvel korábban, míg a HP eladásai (432 ezer) 31 százalékkal csökkentek a tavalyi év azonos időszakához képest. Azonban az utóbbi gyártó palmtopjainak magasabb eladási ára révén nagyobb bevételre (220 millió dollár) tett szert, mint a rivális Palm (217 millió dollár).

A harmadik helyezett Sony a Palm cég operációs rendszerét alkalmazza kéziszámítógépein, 10,2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, azonban eladásait 2001-hez képest 348 százalékkal 277 ezerre tudta bővíteni.