Itt a kicsi iPhone

Események

Apple iPhone bemutató, iPhone 5S
Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint 18 órakor megtette tavaszi nagy bejelentését az Apple. Csúcstelefon helyett azonban egy kicsi, és olcsó iPhone-nal jelentkeztek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül60 bejegyzés
18:42
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Mire számítsunk?

Magyar idő szerint hétfőn hat órakor elkezdődik az Apple-bemutató. Az eddig kiszivárgott információk alapján egy újabb, de kicsi és olcsó iPhone-t mutatnak be, SE néven. Ez gyakorlatban az 5s telefonra fog hajazni. Az iPad Próból is kaphatunk egy kisebb verziót, plusz az órához új külsőt és szíjakat.

Minderről bővebben itt olvashattok...

Március 21-én Apple-bejelentés Forrás: Apple
18:46
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Mit akar a nép?

---- separator ----voting-content-type:e4b4588f-e8c3-43b8-a38c-bbb4d611d0c7---- separator ----
18:49
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Számít a méret

Tim Cook egy januári beszélgetésen azt állította, azon embereknek a 60 százaléka, akiknek már az iPhone 6 széria előtt is Apple-telefonja volt,

nem váltott át tepsimobilra,

s ebben bizony komoly szerepet játszott a méret. A 4-es és 5-ös család ugyanis még 4 colos kijelzővel operált, az új hatodik generáció azonban a trendet követve 4,7, és 5,5 colos kijelzőt kapott, ez pedig nem nyerte el a közönség teljes körű tetszését.

A hatos szériával megnőtt a telefonok mérete Forrás: Apple

Arról lehet vitatkozni, hogy ha kipróbál egy nagy méretű okostelefont az ember, akkor utána már a kicsi lesz fura, amíg meg se próbálja, nem gondolkodik el a váltáson.

18:53
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Kicsi, és olcsó is?

Az új iPhone SE hasonló lesz egy 5s-hez, de megkapja az új széria erősségeit:

a lekerekített íveket, az A9 processzort, az M9 chipet, ujjlenyomat-olvasót, Live Photos funkciót, NFC-támogatást az érintéses Apple Pay fizetéshez. Legalábbis ez szivárgott ki a ma bemutatandó új telefonról.

A név még bizonytalan: iPhone se, 5e, 5se, 6e, 6c? Forrás: MyDrivers

Ezüst, arany, fekete és rózsaszín színben lesz kapható. Ára egyes források szerint 400-500 dollár között alakul, mások szerint 549 dollár, ez átszámítva 150 ezer forintot jelent.

Így vélhetően

Magyarországon 189 000 forint lesz az ára.

18:57
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Ellophatják a fotókat?

Bár azt hittük, az iMessage csevegőszolgáltatást érintő hibát javították az iOS 9 szoftver kiadásával, most úgy tűnik, a biztonsági rést nem foltozták be teljesen. Nehezebb ugyan, de nem lehetetlen megszerezni a küldött és fogadott fotókat, videókat.

Az Apple azzal nyugtatott meg mindenkit, hogy a ma bejelentendő iOS 9.3 végleg száműzi a titkosítási hibát az eszközökből, a felhasználók adatai biztonságban lesznek.

A kiszivárgott információk szerint ezek a frissítések érkeznek ma. Január óta fejlesztők és önkéntesek tesztelik a következő szoftvereket:

  • iOS 9.3
  • WatchOS 2.2
  • OS X 10.11.4
  • tvOS 9.2
18:59
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Hosszú sorok

Az érdeklődők és újságírók már hosszú sorokban várakoznak, hogy beengedjék őket a cupertinói bemutatóra:

19:01
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Áll az Apple Store

A hagyományokhoz híven a nagybejelentések előtt

az Apple online áruháza leáll,

hogy amikor lerántják a leplet az új termékekről, már azokkal együtt térjen vissza. Az Apple Store oldalán megjelenik majd az új iPhone, az új iPad, az Apple Watch szíjak, új kiadások - persze ha igaznak bizonyul, hogy ezt jelentik be.

Áll az Apple Store Forrás: Origo
19:02
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik

19:02
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Indul a bemutató

Az Apple 40 éves történetével indít a Keynote, 40 másodpercben

19:03
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Windowson is nézhető

Idén már nemcsak az Apple készülékein és Safari böngészővel, de PC-n Windows 10 szoftverrel, Microsoft Edge böngészővel is lehet követni az élő közvetítést az eseményről.

Windowsos PC-n is nézhetjük a streamet Forrás: AFP/Jung Yeon-Je
19:04
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Egymilliárd eszköz

Tim Cook a színpadon, immár több mint egymilliárd aktív Apple-eszköz van jelenleg a világon, ez pedig hatalmas felelősséggel is jár."

19:06
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Előjött a titkosítás

Tim Cook nem sokat várt, hogy felhozza az Apple–FBI-botrányt: elmondása szerint a felhasználóknak felelősséggel tartoznak adataik védelméért, és ezt komolyan veszik.

"Mint nemzet, döntenünk kell róla,

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Justin Sullivan
19:08
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

A környezetvédelemmel kezdenek

Az Apple két területen is meg akarja újítani a világot, ezek közül az első a környezetvédelem. 

19:10
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Megújuló energia

Két évvel ezelőtt az Apple célul tűzte ki, hogy 100 százalékosan megújuló energiát használjanak: most 97 százaléknál tartanak, de az Egyesült Államokban már elérték az óhajtott 100-at.

Forrás: Apple
19:12
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Újrahasznosított papír

A cég a fákat is védené: büszkén mondják, hogy a készülékek dobozai 99 százalékban újrahasznosított papírból készültek.

19:13
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Itt van Liam

Megérkezett Liam, az Apple saját újrahasznosító robotja, amely szétszedi az iPhone-okat, így az alkatrészek újra használhatók lesznek. El is tűnődnek azon, ismét az FBI-nak szánt fricskával, hogy vajon tudnak-e róla a titkosszolgálatok, hogy így is "fel lehet törni" egy iPhone-t.

19:15
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

A Google és az Apple közti különbség

A Boston Dynamics robotkutyáját rúgdossa a Google mérnöke

 Büszkén vallja az Apple, hogy ők nem rugdossák robotjaikat, vagy nem ütögetik hockey-ütővel. Bár tény, hogy ezzel csak azt demózta a Google, hogy a gép így is képes megtartani egyensúlyát.

19:15
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Hasznosítsunk újra

Arra kérik a felhasználókat, hogy ők maguk is adják be használt telefonjaikat újrahasznosításra, az Apple Renew program keretében.

19:16
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Jön az egészség

A környezetvédelem ennyi volt, a következő fontos témájuk az egészség.

19:19
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Segítik a kutatókat

Videón mutatják be a ResearchKit appot, ami a kutatókat segíti a betegségek tanulmányozásában.

Program segíti az autizmus korai kimutatását Forrás: Apple
19:20
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Apple 2016

Adatvédelem, környezettudatosság, egészség: ez volt a konferencia első 15 perce.

19:21
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Liam feltöri az iPhone-okat

19:25
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Itt a CareKit

A CareKit az Apple új programja, melynek keretében a betegek és az orvosok közösen nyomon követhetik, és személyre szabhatják a kezelést. Az első ilyen CareKit app Parkinson-kórhoz készült.

19:26
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Apple-Google 2:0

Ismét beszóltak a Google-nek, úgy látszik, ahogy az ázsiai mobilgyártók mindig az iPhone-hoz hasonlítják legújabb telefonjaikat, úgy az Apple a Google-höz méri magát. Érdekes fejlemény!

Mi a különbség a két mobilszoftver között? Az Apple szerint:

- iOS: megfigyeli a parkinsonos betegeket, és felhasználja az adatokat a betegek kezelésére.

- Android: lecserélhetjük az alapértelmezett böngészőt.

19:27
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Jönnek a termékek

Ennyit a világ megváltásáról, most már jönnek a termékek, először az újabb Apple Watch szíjak.

Forrás: AFP/Josh Edelson
19:28
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Tavaszi kollekció

Az új Apple Watch ára 299 dollár,

ez átszámítva 82 ezer forintot jelent. Ez 100 ezer forint körüli árat valószínűsít Magyarországon.

Új szíj Forrás: AFP/2016 Getty Images/Justin Sullivan
19:29
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Rengeteg Apple TV-app

Már több mint 5000 applikáció érhető el az Apple TV-re, pedig alig féléves a tévés set-top-box.

19:32
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Frissül a tvOS

Frissítést kap a tvOS: Siri még okosabb lett, már diktálhatunk is, végre. Mától elérhető a frissítés, ingyenes.

Még több szolgáltató Forrás: Apple
19:33
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Jön az iPhone

A főszerep az iPhone-é: Tim Cook elmondta, ma új készüléket üdvözölhetünk a termékcsaládban. A 4 colos iPhone-oké a főszerep.

19:33
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

iPhone SE

A pletykák beigazolódtak: az új telefon neve iPhone SE, a legerősebb 4 colos iPhone lesz.

Ezekben a színekben lesz kapható Forrás: Apple
19:34
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Snowden az Apple-ről

- írja Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási és megfigyelési módszereit feltáró informatikus a Twitteren. "Ez egy baljós jel" - utalt ezzel az FBI-jal szembeni titkosítási vitára.

19:35
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Az iPhone 6S teljesítménye

A9 és M9 chip került az iPhone SE-be: ugyanarra a grafikai és processzorteljesítményre képes, mint az iPhone 6S.

Forrás: Apple
19:37
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb kamera

Kamerából is a legjobbjukat rakták a telefonba: 12 megapixeles, 4K videót képes rögzíteni, és itt is működik a képernyő mint előlapi vaku.

19:37
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Papírforma

Szinte minden kiszivárgott információ beigazolódott, amit korábban megírtunk. iPhone SE egy iPhone 5s külsejével és egy hatodik generációs telefon tudásával.

19:39
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Olcsó is!

A legkisebb, 16 gigabájtos változat 399 dollár lesz,

azaz a pletykák is beigazolódtak, átszámítva nettó 110 ezer forint lesz. Ez Magyarországon kissé magasabb, 130-150 ezer forintos árat valószínűsít. Sokan felkapják a fejüket, lehet, ezt már érdemes lesz megvenni?

Forrás: Apple
19:39
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Még a hónapban jön

Március 24-étől előrendelhető az iPhone SE, és március 31-étől már meg is vásárolható az első országokban. Magyarország szokás szerint nincs köztük, reméljük, idén is a második körbe kerülünk. Május végéig ugyanis 100 országba jut el az új iPhone.

19:41
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Nagy tárhellyel is jó

A 64 gigabájtos változat 499 dollár lesz, ez átszámítva nettó 137 ezer forintot jelent. Áfával, adóstul 150-180 ezer forint lesz hazánkban.

19:42
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Frissül a szoftver

Természetesen itt az iOS 9.3: végre jelszóval is levédhetjük az egyes jegyzeteinket, és egy szemkímélő mód is bekerült a funkciók közé.

Melegebb színekre állítja a kijelzőt este Forrás: Apple
19:44
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Már ma tölthető

Mától lesz elérhető az iOS 9.3-as frissítés: szokás szerint mindenhol, ingyenesen.

19:45
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Jön az iPad

Sok a pozitív visszajelzés az iPad Próval kapcsolatban, sokaknál kiváltotta a számítógépet. Tim Cook izgalmas újdonságokat ígér.

19:45
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Foltozzák a rést

Az a hiba, amiről azt hittük, hogy már javítva lett, az iOS 9 megjelenésével most a 9.3-as kiadásban végleg be lesz foltozva. Így ha minden igaz, végre az iMessage-en küldött fotók és videók is biztonságban lesznek.

19:47
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Itt a kicsi iPad Pro

Minden a papírforma szerint alakul: jön a 9,7 colos iPad Pro is. Ez a legnépszerűbb iPad-méret.

Forrás: Apple
19:48
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Windows-felhasználóknak

Keményen odasóztak a Microsoftnak is: a Windows-felhasználókat célozzák meg a kisebb iPad Próval, hiszen lecserélhetik elavult PC-jeiket a táblagépre.

19:49
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Tarolnak 3:0

iOS 9 fut már az Apple készülékek 80 százalékán. Ezzel ismét belerúgnak a Google-be: "Android Marshmallow (6.0) fut a készülékek 2 százalékán. Kettő!"

19:50
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Szép fényes

Elmondása szerint az új iPad Pro kijelzője 25%-kal világosabb az Air 2-jénél, és sokkal kevésbé tükröződik.

Forrás: Apple
19:52
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Minden paraméter stimmel

Ahogy korábban már megírtuk: A9X-es processzor került a kis iPad Próba is, és marad a négy hangszóró is.

19:52
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Ekkora papírformát!

A tegnapi előrejelzést elég lesz múlt időbe tenni. Vajon a végére marad meglepetés?

19:54
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Népszerű méret

A 9,7 colos a legnépszerűbb méret iPadből. Az Apple több mint kétszázmilliót adott el ekkora méretű készülékből. A felhasználók pedig megértek a váltásra: jelenleg több mint 600 millió PC van, ami több mint öt éves. Ez eléggé elszomorító. 

19:54
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Itt a ceruza is

Nincs iPad Pro ceruza nélkül: az új modell is kompatibilis lesz vele, és billentyűzet is kapható lesz hozzá, mint a nagy változathoz.

19:56
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Ugyanaz a kamera

Az iPad Próba ugyanaz a kamera került, mint az iPhone SE-be: 12 megapixel, 4K videó és élő fotók.

19:57
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Erre vágyott a nép

Rózsaarany színben is elérhető lesz az iPad Pro. Ma már nyugodtan alszunk.

20:00
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Nincs 3D érintés?

Élő fotók vannak, de 3D érintés nincs. Egyelőre még nem tudjuk, hogy ez hogy leheteséges.

20:01
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

A kicsi iPad árai

Az iPad Pro március 24-től előrendelhető, és az iPhone-nal együtt március 31-től a boltokba kerül.

Ára:

- 32 gigabájtos iPad Pro 599 dollár (nettó 165 ezer forint)

- 128 gigabájtos iPad Pro 749 dollár (nettó 205 ezer forint)

- 256 gigabájtos iPad Pro 899 dollár (nettó 250 ezer forint)

Forrás: Apple
20:04
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Ez volt az utolsó

Ez volt az utolsó alkalom, hogy a megszokott kampuszban van az előadás: a következőt már az épülő "űrhajóban" tartják.

20:04
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Hogyan nevezzelek?

Az elnevezés kissé fura. Így néz ki most a teljes iPad-család típusonként: Mini, Air, Pro, Pro. Hmm...

20:05
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Ennyi volt

A konferencia végére értünk, kaptunk összegzést a mai termékekről, és nagy ígéreteket, hogy az innováció tovább folytatódik.

20:08
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Az új Apple-campus

Tavaly drónfelvételen örökítették meg az épülő székházat, ahol a következő Apple-bemutatót tartják.

Az Apple által korábban nyilvánosságra hozott tervdokumentáció szerint az új épület a cég jelenlegi központjáról keletre helyezkedik el: 260 ezer négyzetméteren kínál 13 ezer dolgozónak munkahelyet. Csak a kutatási részleg 28 ezer négyzetméteren terül majd el.

A még Steve Jobs által megálmodott és négy éve bejelentett főhadiszállás a tervekkel ellentétben egy év csúszással, idén készül el. Az űrhajó megépítése 5 milliárd dollárba, azaz 1,3 ezermilliárd forintba kerül.

20:10
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Az űrhajó leszáll

Apple Campus 2 Forrás: Foster + Partners

Ha minden igaz, a következő bejelentéseket már az űrhajóban teszik.

20:12
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Se Mac, se Macbook

Ahogy sejtettük, egy kicsi iPhone és egy kicsi iPad volt a "nagybejelentés" része. Azt hiszem, ennél nagyobbat régen csalódtunk. Ideje múlt időbe tenni a tegnapi cikket.

20:16
március 21, 2016
Vágólapra másolva!

Nézzük az áruházat

Visszajött az Apple Store, bár van, akinek még szétesik az oldal.