Finom falatok, amelyek segítenek túlélni a diétát

Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtunk róla, vannak olyan élelmiszerek, amelyek egészségesek ugyan, mégis érdemes visszafogott mennyiségben fogyasztani őket, mert meglepően sok kalóriát rejtenek. Jó hír a diétázók számára, hogy létezik ennek az ellenkezője is: néhány ételből akár degeszre is ehetjük magunkat, nem fogunk hízni tőlük, ugyanis olyan kevés kalóriát tartalmaznak, hogy nehéz lenne túlságosan sokat fogyasztani belőlük. Mutatjuk, melyek ezek.
Vágólapra másolva!

Popcorn

Jó hír a diétázók számára, hogy nekik sem kell lemondaniuk teljesen a nassolásról: 

a pattogatott kukorica például egy olyan rágcsálnivaló, amelyet fogyni vágyók is bűntudat nélkül fogyaszthatnak, hiszen kalóriaszegény, viszont laktató, és sok rostot tartalmaz.

Persze ez nem igaz a moziban vagy a boltban kapható, olajjal és vajjal átitatott változatra: ha egészséges nasit szeretnénk, készítsük otthon, és só is csak minimális mennyiségben kerüljön rá, hogy elkerüljük a puffadás okozta súlytöbbletet.

Popcorn,

Fotó: Getty Images