Így tároljuk a hagymát és a fokhagymát, hogy akár fél évig is friss maradjon

Vágólapra másolva!
A hagyma és a fokhagyma a legtöbb konyhában alapvető élelmiszernek számít, mivel sokféle ételhez felhasználható, és hosszan eltartható. Egy okos tanácsot követve azonban nemcsak hetekig, hanem hónapokig friss maradhat.
Vágólapra másolva!

Szinte minden konyhában megtalálható a hagyma és a fokhagyma, mégis kevesen vannak tisztában azzal, hogyan érdemes tárolni őket annak érdekében, hogy minél tovább megőrizzék frissességüket.

A legtöbben például hűtőszekrényben tárolják

abban a reményben, hogy így tovább eláll, azonban épp ellenkezőleg: hamarabb romlanak és megpenészednek.

Ehelyett egy hűvös, sötét, jól szellőző helyen kell tárolni őket, és az sem mindegy, miben.

Forrás: Shutterstock/New Africa

Monica Matheny, noha szakács létére jól ért a főzéshez, a hagymafélék helyes tárolási módját maga is csak nemrég fedezte fel. Mégpedig egy, az anyukájától ellesett trükk által.

Korábban ő is sokat küzdött a gyorsan penészedő, rothadó hagymákkal, ma azonban ez már a múlté.

- mondta Monica, hozzátéve, hogy

a lyukasztott papírzacskók elegendő szellőzést biztosítanak a zöldségeknek, így azok tovább maradnak frissek, akár 3-6 hónapig is.

A műanyag zacskók, illetve fedeles edények azonban nem alkalmasak erre a célra, mivel ezek nem szellőznek.

Korábban többször is írtunk arról, melyek a legjobb praktikák a különféle zöldségek frissen tartására. Legutóbb például kifejtettük, hogy minden zöldséget és gyümölcsöt más-más módszer szerint érdemes tárolni, hogy tovább elálljon.

Forrás: Mirror