Mutatjuk, mi mindenre kell ügyelnünk, ha jégkrémet veszünk

jégkrém
Vágólapra másolva!
Nincs jobb, mint a nyári kánikulában elfogyasztani egy hideg jégkrémet. De hogyan válasszuk ki a nekünk leginkább megfelelőt? - tette fel a kérdést a Mindmegette.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerüzletek mélyhűtőiben megszámlálhatatlan fajta jégkrém lapul. Néha pont a bőség zavarával küzdünk és nagyon nehezen választunk. Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője elmondta, hogy mit érdemes figyelembe venni vásárláskor.

Sokszor a jégkrém fantázianevéből nem derül ki pontosan, mit is rejt a csomagolás. A termék pontos megnevezését a címkén találhatjuk.

Az összetevők alapján lehet kapni jégkrémet, tejjégkrémet, tejes jégkrémet, gyümölcsjégkrémet, szorbét (sorbet), tejes gyümölcsjégkrémet és vizes jégkrémet.

Jégkrémekből óriási a kínálat, éppen ezért legyünk résen, melyiket vesszük meg! Forrás: Mindmegette.hu

Szakmai szempontból a tejjégkrémek jobb minőségűek a vizes jégkrémeknél.

Abban az esetben, ha a megnevezésben az „...ízű" szót találjuk, az azt jelenti, hogy a jégkrém ízesítése kizárólag aromával történt, például málna ízű jégkrém esetén a málna ízt aromával érte el a gyártó. E szabály alól csak a puncs és a vanília képez kivételt.

Ha gyümölcsös jégkrémre vágyunk, nézzük meg az összetevők között, milyen arányban tartalmaz gyümölcsöt. Ilyen esetben általában a csomagoláson is láthatunk olyan képet, amely a gyümölcstartalomra utal, például a málna jégkrémen málnáról készült grafikai képet helyeznek el.

Kakaó, vagy aroma?

Kevesen tudják, hogy különbség van a „csokoládés" és a „csokoládé ízű" jégkrém között is. A „csokoládés jégkrém" legalább 2 százalék kakaót tartalmazó kakaó- vagy csokoládéterméket tartalmaz, míg a „csokoládé ízű jégkrém" csak kakaó vagy csokoládé ízű aromát vagy barna színt erősítő színezéket tartalmaz.

A vásárlásnál azt is érdemes megnézni, hogy a termék tej- vagy étcsokoládéba, netán étbevonó-masszába van mártva. Szakmai szempontból az tekinthető jobb minőségűnek, amely valódi csokoládéval van bevonva.

Ha a jégkrémen a "light" felirat szerepel, akkor az utalhat a termék csökkentett energiatartalmára, azaz a cukortartalmára, vagy az alacsonyabb zsírtartalomra is.

Sokszor a jégkrém fantázianevéből nem derül ki pontosan, mit is rejt a csomagolás. Forrás: Shutterstock

A tejalapú jégkrémek esetén viszont számoljunk azzal, hogy az alacsony zsírtartalmú termékek kevésbé lesznek krémes állagúak.

Nem szabad összekeverni a cukormentes és a hozzáadott cukor nélküli jégkrémeket.

A cukormentes termékeket cukor felhasználása nélkül, édesítőszerrel készítik, míg a gyümölcsjégkrémek esetén a gyümölcs cukortartalma miatt akkor is kell cukortartalommal számolni, ha ez nem került hozzáadásra.

Azok, akik allergiásak a tejfehérjére, vagy a tejcukorra, ők a tejet nem tartalmazó vagy a vizes jégkrémeket biztonsággal fogyaszthatják.

Szerencsére léteznek kifejezetten laktóz- vagy tejfehérjementes, például szójatejjel készített változatok is.

Jó tanács

Csak sértetlen csomagolású terméket vásároljunk, amit -18 Celsius-fokon tároltak. Azért, hogy ne szakítsuk meg a hűtőláncot, hazafelé is hűtőtáskában célszerű tárolni. Ha a termék deformált, vagy azt érezzük, hogy a jégkrémben jégdarabok vannak, akkor nem tartották a kívánt hőfokon. Ha ilyet tapasztalunk, dobjuk ki vagy jelezzük az eladónak, de semmiképp se együk meg.