Idén megtartják a Tokaji Bornapokat június elején

bor, Tokaj
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben a koronavírus okozta helyzet miatt elmaradt a Tokaji Bornapok, idén azonban már megújult formában várja a közönséget június 4. és 6. között. A rendezvény ebben az évben a Tokaji Borászok Asztaltársaságának javaslatára, s részben a még fennálló Covid-helyzet miatt, a megújulás és összefogás jegyében zajlik a Kulturális Központ koordinálásban, írják a szervezők.
Vágólapra másolva!

A rendezvényhez bármelyik helyi borászatnak volt lehetősége csatlakozni, a szervezők szeretnék elérni, hogy a Tokaji Bornapok még inkább a "helyiek rendezvénye" legyen, több kisebb helyszínen szervezve. A nyár első hétvégéjén tartandó rendezvény továbbra is ingyenes, néhány programra azonban külön belépőjegyet kell váltani, így érdemes előre tájékozódni.

Illusztráció Forrás: FotoBP

A korábban megszokott Kossuth-téri nagyszínpadot idén nem állítják fel, ennek fő oka, hogy a járványügyi szabályozás továbbra sem teszi lehetővé a „táncos-zenés" eseményt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy koncertek nélkül maradna a közönség.

A Paulay Ede Színház udvarán a három nap alatt számos előadással várják a családosokat, a gyermekprogramok mellett pedig esténként a könnyed szórakozásé lesz a főszerep. Szombaton kora este a Kállay Saunders Band ad koncertet és számos más zenei produkciót is élvezhetnek a vendégek.

A bornapokhoz idén számos partner csatlakozott, a Tokaji Borászok Asztaltársasága a legerősebben képviselteti magát a rendezvényen.

A borkóstolók és vezetett pince-, illetve dűlőtúrák mellett a legtöbb helyszínen különleges gasztronómiai kiránduláson is részt vehetnek a fesztiválozók,

és a zenei produkciók sem maradnak el.

Részletek a rendezvény hivatalos, illetve közösségi oldalán.