Hogyan tegyünk el lecsót télire?

lecsó
Vágólapra másolva!
Van a nyárban valami varázslatos: ahogy érik a nyári alma, piroslik a paradicsom a kertben, és melegen süt a nap friss szederre. Izgatottan öntözzük a paprikaplántákat a kis kertben, szinte a szánkban érezzük a friss lecsó izgalmas ízvilágát. Hiszen a nyár nem lehet teljes lecsó nélkül. Igen ám! Csakhogy eljön az a pont, amikor már sem a paprika locsolgatása, sem a frissen kisült lecsó nem okoz annyi örömet, mint a nyár elején.
Vágólapra másolva!

Persze azért a parikát nem hagyjuk tönkremenni a kertben! Képtelenség annyit megenni, amennyi letermett, mi azért erősen próbálkozunk.

Aztán rájövünk, hogy a paprika mégiscsak lecsónak a legjobb, a lecsót pedig eltehetjük télire.

Ha nincs kedvünk vagy ötletünk reggelit készíteni, akkor csak benyúlunk a kamrába, és segítségül hívjuk a lecsóval teli befőttesüvegeket.

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Lecsó befőzése

Hozzávalók:

  • 2 kg paprika
  • 1 kg paradicsom
  • 5 hagyma
  • zsír
  • só és bors

Elkészítés:

Hámozzuk meg a hagymát, majd vágjuk apróra. Tisztítsuk meg a paradicsomot és a paprikát, vágjuk cikkekre.
Olvasszunk fel 2-3 evőkanál zsírt egy serpenyőben és kezdjük el pirítani a hagymát.
Amint elkezd megbarnulni, tegyük bele a paradicsomot.
Főzzük lassú tűzön 10 percig.
Tegyük bele a paprikát, főzzük további 20-30 percig.
Sózzuk és borsozzuk ízlés szerint.
Amint összerottyant, vegyük le a tűzről, és adagoljuk gondosan üvegekbe. Jól zárjuk le, majd tegyük száraz dunsztba.
Amikor kihűlt, mehet a kamrába.
Télen gazdagíthatjuk pirospaprikával, kolbásszal vagy szalonnával.