Ez volt a múlt hét legnépszerűbb receptje

székelykáposzta
Vágólapra másolva!
A múlt hét a Valentin-nap jegyében telt: rózsás desszerttel készültünk kedvesünknek és rózsaszín koktélokat kortyoltunk. Ugyanakkor visszakacsintottunk egy kicsit a hagyományokhoz is, és székelykáposztát készítettünk a nagymama receptgyűjteményéből. Másnap lengyel pizza, harmadnap pedig csilis bab került az asztalra. Akárhogy is, a régi jó dolgokkal semmi sem veheti fel a versenyt: a legnépszerűbb recept a székelykáposzta volt. Gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Készítse el a legfinomabb székelykáposztát a nagymama receptjei közül

A székelykáposzta az az étel, amelyet nem kell túlbonyolítani, viszonylag egyszerű az elkészítése, ráadásul még finom is. Plusz piros pont neki, hogy a savanyú káposzta miatt jó kis tápanyagutánpótlást kapunk ebben a beteges időszakban.

Bocuse d'Or: a második helyezett vehet részt a European Food Summiton

Kelemen Roland, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol szakácsa 2. helyezést ért el a magyarországi Bocuse d'Or budapesti döntőjében, valamint két különdíjat is kapott, így ő vehet részt a ljubljanai European Food Summiton tavasszal.

Forrás: Shutterstock

Kelemen Roland, a Hunguest Hotel Aqua-Sol szakácsa a 2. helyezés mellett két különdíjat is bezsebelt: a S.Pellegrino fenntarthatósági különdíját, illetve a legjobb halételnek járó díjat. A dobogósok közül Kelemen volt az egyetlen szállodából érkezett séf, aki nem á la carte konyhán dolgozik.

Ezzel a három színes itallal várjuk a Valentin-napot

A Valentin-nap az év legromantikusabb napja – szokták mondani. Ez alkalomból nemcsak étterembe, moziba vagy egy romantikus hétvégére mehetünk el, maradhatunk éppen otthon is. Megnézhetünk egy jó filmet, majszolhatunk desszertet és iszogathatunk hozzá ínycsiklandó koktélokat. Három receptet is hoztunk, hogy ki tudjuk választani a kedvencünket.

Mit együnk és mit kerüljünk el megfázáskor?

Amikor influenzától vagy megfázástól szenvedünk, gyakran alig van étvágyunk. Néha mindössze egy-két keksz elropogtatására van csak erőnk. Ez azonban nem a legjobb stratégia, ha tényleg minél előbb meg akarunk gyógyulni.

Forrás: Hankó Viktor - Origo

Az orvosok által felírt gyógyszerek beszedése mellett érdemes odafigyelnünk arra is, mit eszünk. Hiszen szervezetünknek ugyanúgy szüksége van a vitaminokra és az ásványi anyagokra, sőt, most jobban, mint bármikor.

11 variáció tojásos reggelire, ha unja a natúr tükörtojást kenyérrel

A tojás az egyik legjobb alapanyagunk, hiszen tele van tápanyagokkal, és rengeteg energiát ad az előttünk álló napra. Általában tükörtojásnak vagy rántottának készítjük egy kis sóval, majd kenyérrel tálaljuk. Egy idő után azonban ez unalmassá válik, ezért most megtanuljuk, hogyan vihetünk egy kis színt a tojásos reggelikbe.

Ötletek, amelyekkel helyettesítheti a cukrot

Már a szájban rombol. A fogszuvasodást általában azok a szájüregben található baktériumok okozzák, melyek felveszik és lebontják az elfogyasztott cukrot. A szénhidrát és a cukor feldolgozásához a szervezetnek B1 vitaminra (Tiaminra) van szüksége. A túlzott cukorfogyasztás emiatt akár vitaminhiányt is okozhat.

Forrás: Shutterstock

Lengyel pizza zöldhagymával és sok sajttal

A szalámi, a sajt és a zöldhagyma nem idegen tőlünk, ha pizzáról van szó. Na, de a savanyú uborka? Először furcsán hangozhat, ezért nem is hinnénk, milyen kiváló pizzafeltét válik belőle. A lengyel pizza receptjét kipróbálva azonban a saját ízlelőbimbóinkkal bizonyosodhatunk meg róla.

Zsírszegény energiagolyók: nyerjünk energiát egész napra

Manapság már rengeteg energiaszelet közül válogathatunk a boltban, ám az otthon készített energiagolyók azért csak izgalmasabbak. Ez a zsírszegény finomság például ízekben gazdag, mégsem tartalmaz feleslegesen hozzáadott cukrot.