Ilyen félelmetes fogás talán még sosem került az asztalra

2019.10.07. 09:03

Kezdünk egyre jobban belemenni az októberbe, így nem is csoda, hogy egyre több halloweenre utaló dísz vagy recept jön velünk szembe, mint az ikonikus töklámpás. Pedig nemcsak tökből lehet félelmetes arcot faragni, hanem akár paprikából is – hogy azután jóízűen megegyük.

Forrás: Shutterstock

Sajtos tészta faragott paprikában

Hozzávalók:

  • 226 g marinaraszósz
  • 1 csomag makaróni
  • 3 evőkanál vaj
  • 1 dl tej
  • 450 g darált marhahús
  • 1 tojás, felverve
  • ½ teáskanál bazsalikom
  • egy csipet fokhagymapor
  • ½ csésze reszelt mozzarella
  • 3-5 kaliforniai paprika

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Főzzük meg a tésztát a szokott módon, azután keverjünk bele 3 evőkanál vajat és 1 dl tejet.
Olajon pirítsuk meg egy kicsit a húst, azután tegyünk belőle félre 5 evőkanállal. Tegyünk így a szósszal is.
Keverjük össze a maradék húst a makarónival, a marinaraszósszal, a fokhagymaporral, a tojással és a bazsalikommal.
Közben vágjuk ki a paprikát a videóban látható módon.
Hintsük meg sajttal a tésztát és kanalazzuk a paprikába.
A félretett húst és szószt keverjük össze, tegyük a tésztára, erre jöhet a paprika teteje.
Süssük 15 percig.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: