Így készül a házi majonéz mindössze 10 perc alatt

majonéz
Vágólapra másolva!
A majonézkészítés nem egy bonyolult folyamat, nincs szükség hozzá boszorkányságra és varázstudásra sem. A házi változat előnye a boltban vásárolttal szemben, hogy mindig frissen készül, és jól tudjuk, mi van benne. Már csak egy kérdés maradt: hogyan fogjunk hozzá?
Vágólapra másolva!

Noha elkészítése igen egyszerű, ne lepődjünk meg, ha az első kísérletek kudarcba fulladnak, hiszen ez is – mint minden – gyakorlás kérdése. Az egyik aranyszabály, hogy ne használjunk hozzá olívaolajat, mert túl erőteljes, és ki fogja hozni a keserű ízt.

A legjobb: a repce- és a foldimogyoróolaj.

A másik fontos dolog, hogy az olajat lassan, szinte cseppenként érdemes hozzáadni a keverékhez. Aztán: csak lehűtött alapanyagokat használjunk. Sokkal krémesebb és lágyabb lesz az eredmény.

Mivel majonézünk nyers tojásból készül, ajánlott jó alaposan megmosni a külsejüket, és csakis frisseket használni.

A tojás frissességét a következő videóban javasolt módon ellenőrizhetjük: ha lefekszik az edény aljára, akkor a legfrissebb, csak ekkor használjuk fel.

Házi majonéz

Hozzávalók:

  • 2 tojássárgája
  • 1 csésze növényi olaj
  • 1 teáskanál friss citromlé
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • 1 teáskanál fehérborecet
  • só ízlés szerint

Elkészítés:
Tegyük a hozzávalókat egy nagy tálba az olaj kivételével.
Keverjük egy botmixerrel addig, amíg halványsárga lesz.
Lassan, cseppenként kezdjük el hozzáadni az olajat, közben folyamatosan keverjük.
Néha érdemes szünetet tartani az olajjal, és csak keverni a majonézt, hogy biztosan jól összeálljon.
Ha hozzáadtuk az összes olajat, keverjük, míg elválik az edény falától.
Már fogyasztható is.