Agytorta, kutyasör, matracpizza - a múlt hét legérdekesebb hírei

Vágólapra másolva!
Egy francia utcai művész úgy döntött, hogy kreativitását jótékony célokra használja fel: eldobott matracok étellé való átalakításával hívja fel a figyelmet a pazarlásra és a hulladékok újrahasznosítására. Mindeközben egy Ausztráliában élő anyuka agyalakú tortát készített kisfiának, aki pontosan halloween napján született. A houstoni bártulajdonosok, Megan és Steve Long pedig meglepő terméket álmodtak meg. Ez a kutyasör. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Sör kutyáknak?

Ha mi, emberek megérdemlünk egy üveg jó hideg kézműves sört munka után, akkor az ember legjobb barátja, a kutya miért ne kaphatna? Na, persze nem abból, amit mi iszunk! Hiszen létezik már kutyasör!

Ételallergiája vagy -érzékenysége van?

Napjaink egyik legelterjedtebb népbetegsége az élelmiszerérzékenység, a különböző ételek okozta egészségügyi panaszok. Az okokat persze mindannyian nagyon jól ismerjük: az elmúlt évtizedek nagyipari élelmiszer-előállítása, a mesterséges adalékanyagok, génmódosított növények, túlgyógyszerezett állatok, a környezetszennyezés és még sorolhatnánk.

Forrás: Shutterstock

Körülleng minket a változás szele, hiszen már régóta barátkozunk a teljes életmódváltás gondolatával, ám ez nem olyan egyszerű. Egyértelmű válaszok és szakmai segítség nélkül nehéz megtenni az első lépést. Hiszen a kialakult ételallergiát és -intoleranciát megfelelően kell kezelni!

Zokni egy bögre teával

Mivel beköszöntött az hideg és a szürkeség, vele együtt pedig a forró teák időszaka, esedékessé vált, hogy elővegyük a kedvenc bögrénk a szekrény mélyéről. Persze nem árt hozzá egy bögremelegítő, ha anélkül akarjuk élvezni az ital melegét, hogy leforráznánk a kezünket. Mielőtt azonban elrohannánk a boltba, érdemes átnézni a zoknis fiókot. Videó.

Ebben az étteremben pénz helyett Instagrammal fizethet

Mit szólna, ha azt mondanánk, hogy létezik egy étterem, ahol a fizetett összeg a népszerűségtől függ? Megdöbbenne? Valószínűleg. Pedig bizony tényleg van ilyen étterem, méghozzá Milánóban. Minél több Instagram-követője van egy vendégnek, annál kevesebbet kell fizetnie az étkezésért.

Forrás: Times Union

A milánói Porta Venezia régióban található a This Is Not a Sushi Bar, vagyis Ez nem egy szusibár japán étterem, ahol friss szusit és sashimit szolgálnak fel. A vendégek több fogást is elfogyaszthatnak ingyen, ha elég nagy követőtáboruk van az Instagramon. Szóval hogyan is működik ez?

Anglia királynője ezeket az alapanyagokat kitiltotta a palotából

Mióta Meghan Markle hercegnővé vált, rengeteg életmódbeli változáson kellett átesnie. Az egyik legnehezebb talán az lehetett, hogy megváljon kedvenc ételeitől. A királynő ugyanis kitiltotta azokat a palotából.

Ez a borokkal kapcsolatos legnagyobb tévhit

A borkedvelők fejében néhány éve még a következő gondolat fogalmazódott meg a csavarzáras borokról: biztosan nem prémium, nem minőségi. Emiatt vonakodtak is a vásárlásuktól. Idővel azonban megszokták, sőt meg is szerették ezt a palackzárási technikát.

Forrás: Bognár pincészet

Dr. Podmaniczky Péter, a Bognár pincészet borászati vezetője szerint – a tévhittel ellentétben – egyre több prémium és csúcskategóriás borra jellemző a csavarzáras megoldás, amelynek ráadásul számos előnye van.

Gordon Ramsay elárulta egy titkát

A tökéletes hamburger elkészítésének titkát már megannyi szakács felfedte. Lássuk, hogyan készíti a saját tökéletes hamburgerét a nagy hangjáról híres sztárséf: Gordon Ramsay öt titkos tanácsot osztott meg a követőivel.

Bakancslista hedonistáknak

Lehet, hogy a jó időnek és a nyári idénygyümölcsöknek már leáldozott, ám az ősz is tartogat egy csomó meglepetést. Gondoljunk bele! Végre itt az almás, körtés, sütőtökös piték szezonja, a forró, fűszeres krémlevesekről nem is beszélve!

Egy jó könyvhöz egy pohár prémium scotch, például a skótok kedvenc itala, a The Famous Grouse is jól illik Forrás: Shutterstock

Ha pedig tele a gyomor, húzzuk fel a túracipőt, és vessük bele magunkat az őszi természetbe. Ha szerencsénk van, akkor egy padon ülve az arcunkat is megsüttethetjük a még meleg napsugarakkal. A reggeli futás után pedig nem egy hűs limonádé, hanem egy bögre forró tea vagy habos kakaó vár minket a konyhában.

Süssön tányért! - Videó

Leveses tányér, mélytányér, cipótányér, ehető tányérok – a gasztronómia fejlődésével nemcsak az ételek alakulnak át, hanem a tálalás módja és az evőeszközök anyaga is: már cipóban vagy sült tökben is ki lehet tálalni a levest.

Hihetetlen áron adták el ezt a bort

Ha borról van szó a legtöbbünk fejében létezik egy ár-érték arány, amely fölé csak nagyon ritka alkalmakkor megyünk. Egyesek kétezer forint fölött már nem vásárolnak bort, míg másoknál jóval szélesebb ez a határ: akár több tízezer forintot is fizetnek egy-egy különleges tételért. De mi van akkor, ha egy palack több millió forintba kerül?

Forrás: Sotheby’s

Egy üveg 1945-ös, Romanee-Conti márkájú Burgundy-bor Cote de Nuits-ból 558 000 dollárért, azaz körülbelül 155 480 871 forintért kelt el New Yorkban, a Sotheby's aukcióján. A Romanee-Contit napjainkban is híres bortermelőként tartják számon, 1945-ös borát pedig az tette még különlegesebbé, hogy állítólag mindössze 600 palack volt belőle.

Marylin Monroe még sosem volt ilyen édes

Cristiam Ramos művész több ezer édesség felhasználásával készít portrékat. Gumimaci, M&M's, rágógumi, édesgyökér és étkezések után fogyasztott cukrok alakulnak át arcképpé. Minden munka körülbelül 5000 szem cukorból és rágóból áll. Képek.

Vörös vagy fehér? Ez többé nem kérdés

Számos olyan tanulmánnyal találkozhattunk már az interneten, amely a borfogyasztás előnyeire és egészségügyi hatásaira hívja fel a figyelmet. Egy dologra azonban a legtöbb nem tér ki: milyen szőlőből készült nedűt érdemes inni?

Pikáns jelenet a konyhában

Noha a nyárnak, így a lecsószezonnak is vége, ha maradt még néhány darab paradicsom a hűtőben, érdemes elkészíteni ezt a fogást. A shakshuka egy lecsószerű étel sok paradicsommal, amely elsősorban Észak-Afrikában és a Közel-Keleten örvend nagy népszerűségnek.