Melyik a legjobb szardíniakonzerv?

szardínia címlapkép
Vágólapra másolva!
Bevásároltunk szardíniából, és végigkóstoltuk az összeset, hogy megtudjuk, melyiket érdemes megvenni. Kiderült, hogy a halkonzervek között is óriási különbségek vannak.
Vágólapra másolva!

Natúr

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Giana növényi olajjal, 125 g, 259 Ft. A dobozt felnyitva feltűnik a halak szép sora, de meglepően kevés alattuk az olaj, és annak is fémíze van. A hús aromája önmagában nem rossz, salátába, kenőbe jó lehet, kicsit átnyomkodva amúgy sem zavaró a csontocskák és a bőr határozott jelenléte.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Giana napraforgóolajjal, citromos, 125 g, 259 Ft. Ebbe bőven jutott olaj, sőt, a halacskák dereka alól citromkarika is figyel. A citrusosság markáns, ebbe már biztosan nem facsarunk utólag. A halak állaga korrekt, bár szétpiszkálva gyorsan elnyeli őket az olaj.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Armorial, 125 g, 326 Ft. A kedvencünk. Jó minőségű olívaolaj, szép halak, jutányos ár. A marokkói konzerv sokkal ehetőbb és szerethetőbb az átlagnál. Megkóstolva nem csak érthetetlen távolságra kerül az átlagtól, de egy kérdést is felvet: ha ez ennyiért ilyen finom, a többi miért nem?

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Eva, 115 g, 326 Ft. Ha nincs jobb, akkor Eva. Nem képes kiemelkedni, de nem fenyeget semmiféle csapdával. Az íze kicsit édeskés, de a halíz markáns, akárcsak a korrekt minőségű olajé. Ha nem találunk semmi szimpatikusat a boltban, bátran vigyük haza.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Almare, 125 g, 249 Ft. Megosztotta a tesztelőket, hiszen volt, aki örült, hogy ebben van elég só, másnak viszont már túl sós volt. A baj nem ezzel van, hanem a nyelvet suttyomban béklyóba verő kesernyés aromával, amit csak hosszú viadal után vált le a fémes dobozíz. A halak szemre szépek, a villa látványára sem esnek darabokra, kár, hogy az ízük nem képes elnyomni a kellemetlen mellékzöngéket.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Rigas Zelts, 100 g, 429 Ft. „Hú, ez olyan halas” – mondta valaki az első falat után. „Más, mint a többi” – tette hozzá az egyik kolléga. Igazuk volt: a Lettországban dobozolt szardíniák nem követik a globális ízlést, vadak és férfiasak, mint egy rendes északi férfi a történelmi filmekben. Kellemesen sós szaftot kapunk, erős, sűrű, de aki szereti a karakteres ízeket, jó barátságba kerülhet vele. Mi vajjal kevernénk, borsot törnénk bele.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Atlantik, 125 g, 316 Ft. Minimalista csomagolás, a konyhapulton kibújik a retródzsinn a dobozból. Thaiföldiek a szardinellák, talán nem sértődnek meg, ha azt mondom, kár volt idáig utazniuk. Az olajos lé ízetlen, a halnak viszont mellékíze van, mintha hetekig puhították volna egy pléhladik aljában. A hús szétesős, akárcsak az ízélmény – minőségéhez képest félelmetesen drága.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Almare növényi olajban, citrommal, 125 g, 249 Ft. állítólag van benne citrom, de nem érződik. Ezt leszámítva sem tökéletes, hiszen a hal íze felejthető, bár cserébe az állaga remek. A hús nagyon szép, de minden vizuális élményt felülír a karcos utóíz.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Big Fish Szardínia, 110 g, 355 Ft. Mindig ilyennek képzeltük a bolgár tengeri kikötők pakurával fertőzött vizét. Abba persze nem iszunk bele, ebbe viszont muszáj volt belekóstolni. A nyers olaj ízét hamar felülírja a mosogatószeres lecsengés. Még jó, hogy nem habzik. 355 forint? Rablás.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Twist, 125 g, 299 Ft. Elsőre a fémesség jelenik meg, de lassan átveszik a helyét a kicsit füstízű halak. Amíg nem nyúlunk hozzá villával, szépen elkülönülve csalogat minket a hús, nagy kár, hogy piszkálva szétesik, csak olajos massza marad.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Giana fokhagyma, 125 g, 299 Ft. Hurrá, fokhagymás, kiáltottak föl többen, de annak ellenére, hogy csak egy görözd van benne, egy idő után túl harsánnyá válik, sőt, kicsit meg is keseredik a végére. Szemre nagyon szép a hal, de az ízéről nem tudtunk érdemben nyilatkozni, elnyomta a fokhagyma.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Twist Szardínia, 160 g, 239 Ft. Alapból nem jó jel, ha egy halkonzerven nincs nyitófül. Oké, van a konyhában konzervnyitó, a zsebben meg kisbicska, de akkor is: 2014-et írunk, így, pár hónappal az apokalipszis előtt ennyivel megkönnyíthetnék a túlélést. A halak nyeszlettek, egyiken-másikon ott a fej is, ami engem ugyan nem zavar, de tudják, vannak finnyás népek. Ha ez nem lenne elég, domináns fáradtolajos aroma marad a szánkban – oké, hogy olcsó, de ez azért túlzás.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Armorial, 125 g, 306 Ft. Mivel az olívás nagyon jól szerepelt, ízlett mindenkinek, kíváncsiak voltunk, hogy a natúr növényi olajos változat mit tud. A marokkóiak nem okoztak csalódást. Az olaj finom, a hal meg olyan, amilyennek a nagykönyvben leírták. A piros doboz megtévesztő, ne dőljenek be, ez nem paradicsomos – bár a neten böngészgetve kiderült, az is van az Armorialnak. Legközelebb azt is felkutatjuk, hiszen ez a két olajos ár-érték arányban bajnok.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Hamé Ocean, 125 g, 299 Ft. Volt, akinek ez ízlett, mondván, hogy natúr és semleges, másoknak viszont kevés volt benne a karakter. Kicsit olyan, mintha ráharapnánk a mosogatórongyra, hiszen benne van minden, ami ebédre volt, csak a víz már szétverte, felhígította.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Nixe napraforgóolajban, 125 g, 249 Ft. Öröm kinyitni, mert nagyon formás, fess halak fogadnak minket – végül maradjunk is ennyiben. A domináns olajosság mindent eltapos, az ipari kenőanyagok víziója elrontja a napot, halrajongóknak egyenesen depressziót okoz. Mire kihevernénk, csúnya testcsellel elakaszt a fémes íz.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Hamé Ocean, 125 g, 299 Ft. Napraforgóolajjal készült, nem érezni kellemetlennek, nyoma sincs mellékízeknek. Ez a halra is igaz, de összességében mindez csak annyira elég, hogy legyen valami a szánkban. Kívánja, hogy legalább citromot facsarjunk rá.

Pikáns

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Nuri, 125 g, 849 Ft. Itt helye van a rajongásnak. Tényleg drága, de komolyan kapunk valamit a pénzünkért. Nagyon korrekt a paprika, pont annyira csíp, hogy maradjon valami a hal ízéből – kár lett volna, ha lemaradtunk volna a jóról. A paprika mellett bors és szegfűszeg is elkülöníthető. Ha egy évben csak egyszer ehetnék halkonzervet, ez lenne az.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Giana Chilli, 125 g, 239 Ft. Meglepő erővel csíp, a hal ízéből semmi sem marad. Annyi bizonyos, hogy a hús szemre szép, az állag korrekt, de mire lecseng a pikánsság, már nincs semmi értékelhető a hal ízéből. Meglepő az utóíz, többen egymástól függetlenül a leveskockát és az Erős Pistát emelték ki.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Hamé Ocean Chilli, 125 g, 299 Ft. Semmi extra, mondta mindenki, de a doboza kiürült, ami azért nem rossz jel. Csilit talán csak a csomagolása tartalmaz, a tetején meg valami piros paca úszott, de nem csípett az sem.

Paradicsomos

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Nuri, 125 g, 913 Ft. Aki arra készült, hogy valami vidám piros öntetben pancsolnak a haltetemek, tévedett. Narancsszínű alapban teljesen natúr hússzeletek várták a villát. Ennek ellenére nem volt baj az ízzel, lám, adalékanyag nélkül is lehet tökéletes paradicsomos konzervet készíteni. Ha nem kerülne ennyibe, mindenkit vásárlásra biztatnék. Na jó, így is, mert remek a portugál szardínia.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Big Fish, 110 g, 280 Ft. Amikor a dagály után ott maradnak a hínárok és a tengeri növények a fövenyen, annak van ilyen kipárolgása. A napon elkezdenek lebomlani, jellegzetes szaguk betölti a partot: pont ezt kaptuk a doboz kinyitásakor. A hal jellegtelen, állaga nem értékelhető, mert azonnal atomjaira hullott.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Nixe paradicsom, 125 g, 249 Ft. A natúr kóstolása után nem sok bizalmunk volt benne, de kellemesen csalódtunk, mert lényegesen jobb. A halak itt is szépek, bár fogyasztás után megmarad a fémes mellékíz, meg valami kesernyés felhang – mindkettő a szószban van, nem a húsban.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Almare, 125 g, 249 Ft. „Ennek tényleg olyan paradicsomíze van, kicsit kesernyés, de finom” – mondták. A szósz jó, a hal jó, de inkább külön-külön, együtt nem igazán állnak össze kerek egésszé.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Hamé paradicsom, 125 g, 299 Ft. Ha nem számítjuk, hogy nagyon fémes (tényleg olyan, mint a túrkevei víz), ehető lenne, bár nem kiemelkedő. Kár, hogy benne van a vasasság, anélkül sokkal értékelhetőbb lenne.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Giana paradicsom, 125 g, 249 Ft. Kicsit üres a doboz a felbontás után. Sok a szaft, kevés benne a hal, mintha valaki már előre megdézsmálta volna a reggelinket. A hús sajnos nem kiemelkedő, a tengeri kikötők zamatába itt is belefutunk.