Angelina Jolie kitagadta az apját

Vágólapra másolva!
Angelina Jolie és édesapja, Jon Voight viszonya sosem volt harmonikus, pedig a két hollywoodi sztár többször is kísérletet tett a közeledésre. Legutóbb a Lara Croft Tomb Raider második részének forgatásán kerültek közelebbi kapcsolatba, de a pár hetes közös munka után hamar összevesztek. A harag ezúttal tartósnak tűnik, legalábbis Jolie részéről.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO"Nem tudok többé úgy tekinteni magunkra, mint apa és lánya" - nyilatkozta Angelina Jolie nemrég. A színésznő egy televíziós interjúban azt is elmesélte, hogy miért távolodott el végleg az édesapjától. A hosszú idő óta tartó családi viszályra Jon Voight egy kegyetlen húzása tett pontot.

A veterán színész tavaly együtt forgatta lányával a Lara Croft Tomb Raider: Az élet bölcsője című filmet, és nyilatkozatai szerint ezidő alatt sikerült közelebb kerülniük egymáshoz. Mindenhol azt emsélte, hogy a szünetekben sokat beszélgettek, és próbálták megérteni egymást. A film pár héttel ezelőtt került az amerikai mozikba, és a körülötte folyó kampány során egy meglepő epizód került napvilágra.

A Lara Croft Tomb Raider 2 honlapjahttp://www.tombraidermovie.com/Angelina Jolie linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/kultura,_muveszet,_tarsadalom/film,_szinhaz/szinhazmuveszet/szineszek/kulfoldi_szineszek/Angelina_Jolie/

Angelina Jolie egy tévéinterjúban így emlékezett az utolsó találkozásukra: "Apám elkísért a repülőtérre, amikor az UNICEF képviseletében külföldre kellett utaznom. A kocsiban ültünk, és egy levelet adott át nekem, hozzáfűzve, hogy a megmásíthatatlan igazság van benne. Gyanútlanul vettem át tőle, és azt mondtam: 'Ez csodálatos, szeretlek, apa, köszönöm.' Később felnyitottam a levelet és elolvastam. Azt írta benne, hogy rossz ember vagyok. Nagyon kiborítottak a sorai, és körülbelül száz választ fogalmaztam meg magamban, de aztán úgy döntöttem, hogy ez az ember nem ér nekem annyit, hogy megtiszteljem a véleményemmel. Többé nem tekintem magunkat úgy, mintha apa és lánya lennénk."

Jon Voight akkor hagyta el a családját, amikor kislánya egy éves volt, és mikor híres színésznő lett belőle, úgy nyilatkozott, hogy "súlyos mentális problémái" vannak. A most nyilvánosságra került esetet egyelőre nem kommentálta.