Gyorssegélyt kap a Fonó Budai Zeneház

Vágólapra másolva!
A kulturális miniszter és a fővárosi Pro Cultura Urbis Alapítvány egyenként hét-hét millió forintos támogatást szavazott meg a nehéz anyagi helyzetben lévő Fonó Budai Zeneháznak. László Sándor, a zeneház ügyvezető igazgatója elmondta: a most megszavazott felajánlások a Fonó 40 millió forintos adósságállományának lefaragására elegendőek, tartós működését azonban továbbra sem bíztosítják.
Vágólapra másolva!

A kulturális miniszter hétmillió forintos támogatást nyújt a nehéz anyagi helyzetben lévő Fonó Budai Zeneháznak - közölte a tárcavezető főtanácsadója csütörtökön, a zeneház sajtótájékoztatóján. "Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere rendkívül fontosnak tartja, hogy a Fonó fennmaradjon, ezért is döntött a kisegítő működési támogatásról" - mondta Kajtárné Botár Borbála. Tájékoztatása szerint a tárca a közeljövőben tárgyalást kezd a Fonó vezetőivel a zeneház jövőbeni támogatásáról. A miniszter a civil szférától azt várja, hogy a Fonó magánalapítójához hasonlóan a jövőben részt vállal hasonló kulturális kezdeményezések támogatásában - jegyezte meg.

A fővárosi Pro Cultura Urbis Alapítvány is hétmillió forintos támogatást szavazott meg a Fonó működését segítendő - közölte Schiffer János főpolgármester-helyettes titkárságvezetője. Varga Melinda szólt arról is, hogy a fővárosi kulturális bizottság szerdai ülésén úgy határozott: ősszel visszatér a Fonó támogatásának kérdésére. A főpolgármester-helyettes megítélése szerint a Fonó helyzetét háromoldalú megállapodással lehetne megnyugtatóan rendezni - idézte Schiffer János véleményét a titkárságvezető.

"A Fonó számára most megszavazott felajánlások egyelőre csak azt garantálják, hogy szeptemberben ki tudunk nyitni, de a januári kezdést már nem fedezik" - mondta László Sándor, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója, aki elmondta: a kulturális tárca és a főváros gyorssegélyéből mindenekelőtt az évek során felhalmozott, mintegy 40 millió forintos adósságállomány törlesztését kezdik meg. Az igazgató megjegyezte: évente mintegy 25-30 millió forint kellene működési kiadásaik fedezésére.

A Fonó tavaly valamivel több mint 62 millió forintos bevételre tett szert, kiadásai viszont meghaladták a 69 millió forintot. A vezetőség számításai szerint a fennmaradáshoz minimálisan 91 millió forintra lenne szükség, amely összeg már tartalmazza a programtámogatásokat (körülbelül 12 millió forint), jegybevételeket (16 millió forint) és egyéb, szponzori támogatási bevételeket (10 millió forint).

Lukács József, a Fonó alapítója elmondta: a 8 évvel ezelőtti alapításkor valódi magyar értékeket képviselő intézményt akart létrehozni, s ez érzése szerint sikerült. Úgy gondolta, a "vállalkozás" néhány év után önfenntartóvá válhat majd, de nem így történt. Az intézményalapító közölte: egyedül már képtelen biztosítani a zeneház fenntartásának költségeit.