Szilágyi N. Sándor

A jelentésvilág szerkezete

Pedig a magyar nyelv nem valahol "odakint" van, hanem "idebent". A magyar nyelv az, hogy van ezen a világon kb. 14 millió ember, a mai emberiségnek alig 0,2%-a, akik tudnak valamit: tudnak magyarul beszélni, és hacsak valami különös okuk nincs rá, hogy ne úgy tegyenek, úgy is szoktak. Az emberi beszédnek ezt az egyedüli módját csak mi ismerjük, és aki rajtunk kívül meg akarja tanulni, csakis tőlünk tanulhatja el. (Van ebben valami lenyűgöző, gondoljunk csak bele!) Az pedig, hogy "tudunk magyarul beszélni", azt jelenti, hogy van a fejünkben egy nagyon sajátosan megszerveződő tudás arra vonatkozóan, hogy ezt hogyan is kell csinálni. "Egy magyar nyelv" tehát - az a "bizonyos", valahol "odakint" - nincsen, de van helyette kb. 14 millió magyar nyelv az egyes emberek fejében.

Mármost ez a magyar nyelv nem elkülönítve, valami külön "rekeszben" van ott a fejünkben, hanem szétválaszthatatlanul összefonódva az egész megismerő rendszerünkkel, összes kognitív funkciónkkal: a fogalomalkotással, a gondolkodással és a világról való teljes enciklopédikus tudásunkkal. A kognitív nyelvészet pedig attól kognitív, hogy a beszédhez szükséges tudásunkat, ezt a mentális nyelvet ebben az összefüggésrendszerben, ennek szerves részeként próbálja megérteni, nem abból kiszakítva. Úgy is mondhatjuk, hogy a kognitív nyelvészet tárgya látszólag a nyelv, valójában azonban az ember: önmagunkat szeretnénk vele jobban megérteni.

A kognitív nyelvészet az 1970-es évek legvégén jelent meg, és azóta igen látványos pályát futott be, pedig nagyon is meglátszik még rajta, hogy az útnak inkább csak az elején van, mint a végén. Egy ilyen rövid előadásban természetesen nincs mód arra, hogy a kognitív nyelvészet teljes problematikáját felvázoljuk, így a továbbiakban csak az emberi nyelv metaforikusságáról és a jelentésvilág szerkezetéről szólnék valamivel bővebben.