Szerző avatar

Albert Ákos

Szakmai bemutatkozás
Vágólapra másolva!
Szerző avatar

Albert Ákos

Szakmai bemutatkozás
Vágólapra másolva!
Kereső kifejezés törlése
Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovat

A keleti lápibagoly lepke döntheti romba Gabnai Ernő életét

Másfél milliárd forintra büntettek egy gazdát, mert engedéllyel letarolta a saját földjét. Aztán kiderült, hogy az engedély szabálytalan, egy ritka lápnak annyi, akár csak a világ egyik legritkább lepkéje, a keleti lápibagoly több ezer hernyójának. Lepkehorror és hivatali hercehurca a Hajdúságban.

Fidesz 2014. 04. 14.

Mit köszönhetett a Fidesz a kétharmadnak?

Egyetlen szavazattal, de megint összejött a Fidesznek a kétharmad. Nézzük, mire használták a csodafegyvert az előző ciklusban!

Gyurcsány Ferenc 2014. 04. 10.

Gyurcsány markát üti a legnagyobb pénz

Ha bejönnek a számításai, háromszorosára nő a képviselői fizetése. Azt mondja, a fizetését ezután is karitatív célokra költi. Kövér László viszont szomorkodhat. Hogyan alakulnak a képviselői fizetések?

Győr 2014. 04. 08.

Festett virágokkal szúrták ki a győri áfacsalást

Megkezdődött annak a többmilliárdos csalásnak a pere, amelyben CBA-kötődésű vádlottak is vannak.

XVIII. kerület 2014. 04. 07.

Egy panelház, amely eldöntheti a Fidesz kétharmadát

A választás utolsó fontos meccse a XVIII. kerületben dőlhet el. Az számít, hogy az MSZP-hez vagy a Fideszhez húznak egy Havanna lakótelepi ház lakói.

Bajnai Gordon 2014. 04. 06.

Aki kormányváltásra készül, nem így csinálja

Egyelőre csak páran lézengenek Bajnaiék buliján, és ők sem túl lelkesek.

választás 2014 2014. 04. 06.

Sokan visszafordulnak a hatalmas sor miatt

Hosszú sorok alakultak ki több olyan szavazókörben, ahová az átjelentkező választókat várják. A várakozók nem értik, miért nem lehetett felkészülni a helyzetre.

vagyonnyilatkozat 2014. 04. 04.

Amikor Rogán Antal találkozott a luxussal

Rogán szerint az ő élete nyitott könyv, bár épp a róla szóló bulvárcikkek tömege utal arra, hogy költséges vagy legalábbis annak tűnő az életstílusa.

pedofília 2014. 04. 03.

Félholtra vertek egy ártatlant, kilenc évet kaptak

Pedofilnak gondolták, de nem volt az.

sorozat 2014. 04. 02.

Néha leülnek vacsorázni azokkal, akiket kinyírnak

Tengerjáró Davos egy alkohollal poénkodó ír, Melisandre pedig egy szégyenlős holland, aki meghökken azon, hogy Jack Nicholson láthatta a mellét.