Vágólapra másolva!
Milyen messzire esett Newton almája? - A fizikai gondolkodás és a természettudományok
Vágólapra másolva!

A második példa: száz évvel ezelőtt az emberek döntő többsége olyan környezetben élt és dolgozott, hogy nem nagyon találkozott olyan eszközzel, aminek a működését egy kis erőfeszítéssel ne érthette volna meg. Ma viszont csupa olyan eszköz vesz bennünket körül, amelynek megértése elképzelhetetlen természettudományos ismeretek nélkül. Ebben a világban a "tudományos analfabéta" nem érezheti jól magát.

A fizika hatása két fő területen követhető leginkább nyomon. Egyrészt a fizikai gondolkodás mint a természettudomány modellje megjelenik gyakorlatilag az összes tudományterületen. Másrészt a fizikai felfedezések, illetve az ezeken alapuló eszközök gyakorlatilag mindenhol felbukkannak a bennünket körülvevő világban. Az előadásban is alapvetően ezt a két nyomot követve mutatjuk be, hogy mit adott a fizika az emberiségnek.

Egy természettudományos témájú előadásban elvárható az, hogy az előadó a tárgykört néhány definícióval vezesse be. Nekem azonnal mentegetőznöm kell, mert az előadásban körüljárandó egyik legfontosabb alapfogalmat, a fizikai gondolkodást nem tudom definiálni. (Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy magát a fizikát sem tudom jobban definiálni, mint Jay Orear jeles amerikai fizikus, aki azt mondta egyszer, hogy "a fizika az, amit a fizikusok csinálnak, amikor nem látja őket senki.) Ezért azt a megoldást választom - ami valószínűleg sokkal jobb is, mintha valami száraz és nehezen érthető definícióval intéznénk el a dolgot -, hogy példákon keresztül tekintjük át, miről is van szó.

A fizikai gondolkodás természetesen nem lenne elképzelhető matematika nélkül. Azt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a matematika eszköz és nem a dolog lényege. Úgy is mondhatnánk, hogy éppen a fizikai gondolkodás az, ami megteremti a kapcsolatot a matematika és a tapasztalt világ között. Einsteint idézve: "Amennyiben a matematika törvényei a valóságra vonatkoznak nem bizonyosak, amennyiben bizonyosak, nem a valóságra vonatkoznak."