Kádár János rádióbeszéde

 

Három alapvető feladatról kell nyíltan beszélnem:

Az ország határállomásain - és most már a Budapest felé megindult vonatokon - a testvéri szocialista országokból megsegítésünkre küldött jelentékeny mennyiségű élelem- és gyógyszerküldemény van. Az ország számos vidékén nagy mennyiségű hízott sertést és más élelmiszert gyűjtöttek össze hatóságaink Budapest számára. Az élelmiszer gyűjtésében becsülettel vett részt hazafias parasztságunk is. Budapest népe pedig ugyanakkor, sajnos, súlyos ellátási nehézségekkel küszködik.

Budapesten a harcok során igen sok lakás megrongálódott vagy teljesen elpusztult. Sok család a tél küszöbén hajléktalanná vált.

Az üzemekben, a bányáknál, a vasúti és közúti forgalomban bekövetkezett munkakiesés miatt a most dolgozni kezdő gyárak nyersanyag-, de különösen szén-, olaj- és más fűtőanyaghiánnyal küzdenek. A tüzelőanyag-hiány a budapesti háztartásokat is fenyegeti.

Mi a teendő ebben a helyzetben?

Mindenkinek a maga helyén és feladatkörében haladéktalanul munkához kell látnia, teljes erővel és nagy lendülettel. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az ország dolgozó népe teljes egyetértésre jusson néhány alapvető kérdésben.

Milyen kérdésekre gondolok?

1. Egyetértésnek kell lenni abban, hogy az október 23-án megindult népmozgalom alapvető oka azokban a súlyos hibákban és bűnökben keresendő, amelyeket az ország és a párt vezetésében döntő befolyással bírt Rákosi-klikk követett el az ország dolgozóinak kárára. Tudni kell azt is, hogy e káros cselekedetekkel és módszerekkel szemben fellépő tömegek felháborodása teljesen jogos volt. A megmozdulásban részt vett tömegeknek nem a Magyar Népköztársaság népi hatalmának megrendítése, hanem ellenkezőleg, a hibák elleni fellépésen keresztül annak megszilárdítása és megerősítése volt a célja.

2. Amennyire teljesen világos ma már az, hogy a tömegmegmozdulásban tiszta szándékú emberek vettek részt, továbbá, hogy még a fegyveres felkelésben részt vett fiatalok nagy része is a szocialista rendszer és a népköztársaság hívének vallja magát, a fegyveres felkelés és tömegmegmozdulások résztvevőinek soraiban kezdettől fogva jelen voltak és mindinkább előtérbe kerültek azok az ellenforradalmi erők, amelyeknek célja nem a hibák kijavítása, hanem a Magyar Népköztársaság államának, a dolgozó nép hatalmának megdöntése volt. Ezek az ellenforradalmi erők azt tűzték ki célul maguk elé, hogy megsemmisítsék szocialista forradalmunk vívmányait: az államosított ipart és kereskedelmet, a földosztást, és ezzel a kapitalista-nagybirtokos rendszert állítsák vissza hazánkban.

Tudnunk kell, hogy az ellenforradalom több vonalon indított támadást népi demokráciánk ellen.

Mindszenty

Politikai vonalon nap mint nap jobbratolta a kormányt, amelynek az állandó személycserék is mind jobboldalibb színezetet adtak. Nem kétséges, hogy az ellenforradalom rövid időn belül magát Nagy Imrét mint egyetlen kommunistát is felesleges és elavulttá vált holmiként kidobta volna a kormányból. Ezt Mindszenty bíboros politikai fellépése sok dolgozóval megértette.

Az államhatalom ellen fegyverrel harcolók összetétele s ennek megfelelően a fegyveres felkelés jellege is gyorsan változott. Miközben kiváltak a népi hatalmat megdönteni nem kívánó ifjak a harcból, letéve vagy átadva a fegyvert, rohamos mértékben aktivizálódtak a börtönből kiszabadult, továbbá a békés polgárok álarcát mindaddig viselő személyek, végül a nyugati határainkon túl régen lesben álló, volt horthysta katona- és csendőrtisztek.

Növelte a bajt a börtönökből kiszabadított közönséges bűnözők hada. Ezek fegyverhez jutva különböző rémtetteket követtek el, növelték az anarchiát s az ellenforradalmárok szándékait segítették elő. De igazi arcát az ellenforradalom a fehérterrorralfedte fel az egész nép előtt. Mialatt Budapesten a harc első szakasza folyt és vidéken szórványosan a tömegek békés tüntetései zajlottak le, azalatt egyes helyeken, így pl. a Dunántúlon, különösen pedig Bács megye déli részén és a győr-soproni vonalon jól szervezett fegyveres ellenforradalmi banditák százával gyilkolták le állati módon a kommunistákat, egyszerű munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, minden haladó embert, akit kezükbe kaparintottak.

Ugyanez ismétlődött meg még nagyobb mértékben és még brutálisabb roham formájában, amikor a kormány Budapesten tűzszünetet rendelt el. Miközben kormánykörökben a koalícióról és demokráciáról folyt a szóbeszéd és hallgattak a felkeléssel szemben az államot védő fegyverek, ágyúval lőtték a budapesti pártbizottság Köztársaság téri székházát, egyes fegyveres csoportok keresték fel a haladó emberek lakását egész Budapesten, Csepelen, és elhurcolták vagy a helyszínen meggyilkolták őket. A Városliget szélén a fákon megcsonkított, megölt forradalmárok függtek. Előfordult egyes esetekben, hogy a fehérterrorista gyilkosok - nem találva lakásán az általuk keresett személyt - megölték családját, a legkisebb gyermeket sem kímélve.

Ilyen volt a helyzet a múlt hét második felében Budapesten. Fenn még tárgyalásokkal szorították ki a kormányból a kommunistákat és általában még formális demokrácia volt, lent az utcákon, a házakban már dühöngött az ellenforradalmi terror - végveszélybe került a dolgozó nép hatalma, a Magyar Népköztársaság, a dolgozó nép minden vívmánya.

3. Tudni kell azt is, hogy a Nagy Imre-kormány teljesen tehetetlenné válva a jobboldali nyomással szemben, tulajdonképpen utat nyitott az ellenforradalmi erők számára.

Nekem, aki miniszter voltam Nagy Imre kormányában, teljes nyíltsággal meg kell mondanom, hogy személyes meggyőződésem szerint sem Nagy Imre maga, sem politikai csoportja nem akarta az ellenforradalmi rendszert tudatosan segíteni. Kétségtelen azonban, hogy az ellenforradalmi erők nyomása alá került és politikailag nagy bűnt követett el a nép ellen azzal, hogy látva a kialakult helyzetet, ezt nem tárta fel bátran és őszintén a nép előtt, ellenkezőleg, úszott a soviniszta árral, feladta a munkásosztály pozícióit és ellenállásra hívott fel a segítségül hívott, a népet és rendszerünket az ellenforradalommal szemben megvédeni szándékozó szovjet csapatokkal szemben.

4. Külön kell szólnom arról a fontos kérdésről, amely ma a legszélesebb tömegeket foglalkoztatja hazánkban. Arról az alapvető kérdésről, amely engem és néhány társamat, a Nagy Imre-kormány volt minisztereit, arra a döntő elhatározásra bírt, hogy kilépve ebből a kormányból, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását kezdeményezzük.

Népi demokratikus rendszerünk és nemzeti függetlenségünk ma egymástól el nem választható kérdéséről mondom el nézetemet, hozzáfűzve, hogy tapasztalatom szerint e kérdésről vallott nézetemet ma már az öntudatos dolgozók tömegei is teljes mértékben osztják és magukénak vallják.

Már a múlt hét közepén világossá vált, hogy a bekövetkezett súlyos helyzetből csak kétféle kivezető út van:

Az egyik: továbbjárva a Nagy Imre-kormány összeomlásra vezető útját, előtérbe állítjuk a szovjet csapatok kivonásának kérdését, és annak nyomán tehetetlenül szemléljük, hogy az ellenforradalmi fehérterror lemészárolja előbb Budapesten, majd vidéken a kommunista munkások, parasztok, értelmiségiek aktív tömegét, azután a kommunistákkal rokonszenvezőket, majd valamennyi demokratikus hazafit, azután félredobja az ellenforradalom a Nagy Imre- és minden más demokratikus összefogásra alapozott kormányt, hogy tiszta ellenforradalmi kormányt hozzon létre. Ez az ellenforradalmi kormány azután megsemmisítve a néphatalom utolsó maradványait is, visszaadva mindent: a gyárakat, a bányákat, a bankokat, a földet a régi tulajdonosoknak, visszaültetve a nép nyakára a főjegyzőket, az arisztokratákat, és a csendőröket, visszaállítja hazánkban a kapitalista földesúri rendszert. Végül pedig a nép erejének szétzúzása után eladja hazánk függetlenségét a gyarmattartó imperialistáknak. Ez volt az egyik lehetséges út.

A másik út: minden erővel, a szovjet csapatok segítségét is igénybe véve, gátat vetni az ellenforradalmi hullámnak, megvédeni munkásosztályunkat, parasztságunkat, egész népünket, népi demokratikus rendszerünket, szocialista vívmányainkat és jövőnket a megsemmisítéstől, helyreállítani a törvényes és alkotmányos rendünket, a békés, normális életet, a jogrendet, és hozzálátni égető és fontos kérdések megoldásához, a sebek begyógyításához, új és szebb életünk kiépítéséhez.

A megoldandó kérdések között szerepel, hogy a rend helyreállta után leüljünk tárgyalni a Varsói Szerződést aláíró országok kormányaival a szovjet csapatok Magyarország területéről való kivonásáról. A szocialista, a népi demokratikus Magyarország, a népi hatalom megvédése, a nemzeti függetlenség és szuverenitás teljes biztosítása csak ilyen módon lehetséges.

A súlyos helyzetből csak ezt az egyetlen kivezető utat írta elő kötelezően számunkra az ország és a nép érdeke.