A Palotás-ügy

 

Népszava:

Nem Palotás Péterről lesz most szó az alábbiakban, nem a Vörös Lobogó válogatott labdarúgójáról. Hanem az "Öcsiről", Palotás Jánosról, a hat Palotás gyerek közül az ötödikről, aki 14 éves korában ifjúsági, 15 éves korában felnőtt válogatott jégkorongozó volt. Kettős bajnoksághoz segítette sportköre csapatát - ma pedig úgy fest a dolog, hogy - két és fél éves eltiltás, illetve kényszerszünet vár reá.

Palotás János már évek óta dolgozó, kenyérkereső. Úgy éreztük, mielőtt bármily irányban állást foglalnánk, kötelességünk alaposan utánanézni az ügyének. Beszélni is akartunk a "vádlottal".

- Hány éves? - kérdeztük tőle.
- Tizenhét...

15 éves korában válogatott

Érdemes megismerni a magyar jégkorong-sport egyik legnagyobb ígéretének, sőt részben már beváltott ígéretének pályafutását.

- Kisgyerek korom óta sportolok én is, akár csak Péter bátyám. Hat évvel ezelőtt a teniszezés tetszett a legjobban. A Vörös Lobogóban űztem ezt a sportot, majd a nyolc általános iskola elvégzése után az Óbudai Pamutkészítőben kaptam állást, 1951-ben egyszer letévedtem kisöcsémmel együtt a jégre. Iskolatársaim beugrattak, hogy korongozzam. Két hét múlva azon kaptam magam, hogy a Kinizsi ifi-csapatában játszom. 1952 februárjában voltam először ifjúsági válogatott, a következő évben nagyválogatott. Tizenöt éves koromban már külföldön jártam, Bratislavában, Belgrádban... Ezt és edzéseimet sehogy sem tudtam összeegyeztetni munkaidőmmel. Ezért a Kinizsi-vezetők javaslatára kiléptem a Pamutkikészítő kötelékéből. Az igazat megvallva, nagyon sajnáltam a Pamutkikészítőt, mert ott sokat foglalkoztak velem, megtanítottak könyvelni is, azt hiszem, egész jól helyt álltam. Három hét múlva a Kinizsi elhelyezett a Pest-Szolnok megyei Borforgalminál. A Pamutkikészítőben 1200, sőt prémiummal 1300 forint volt a fizetésem. A Borforgalmihoz 750 Ft havi fizetéssel vettek fel. Eleinte nem bántam. De hát lassan felcseperedtem. Bevallom, szeretem a szép ruhát, szeretek öltözködni. Más szenvedélyem nincs is. Ebből az összegből bizony nem sokra mehettem. Végre 1956. január 1-én kineveztek előadónak, de a fizetésem ekkor is csak ezer forint lett.

Be nem tartott ígéretek

Kétségtelen, hogy ekkor már elhidegültem a szakosztálytól. Miért hagyatták ott velem a Pamutkikészítőt, miért ígértek azonos elhelyezkedést, ha nem tudták biztosítani? Közben - novembertől kezdve - amikor a Dózsa korongszakosztálya megalakult, már foglalkoztatott a gondolat, hogy én is oda lépek. Volt edzőm, Bán Dodó, akitől három éven át a legtöbbet tanultam, szintén a Dózsa szakosztályába került. Azután ott volt már Hircsák, Ádám és még sok más régi, idősebb sporttársam, akik egyébként már korábban is hívtak a Dózsába. Csak akkor az tartott vissza, hogy a Kinizsi közönsége annyira megkedvelt. De ez volt minden. Mert a Kinizsiben - legalábbis a jégkorongozóknak - nem volt klubéletük, nem tartották össze a fiúkat, nem foglalkoztak velünk. A sérelmek, a nem törődés, a fizetésjavítási ígéret be nem tartása késztetett arra, hogy átigazolásomat kérjem a Dózsához. A Kinizsinek már április 26-án bejelentettem, hogy kilépek... Bár kilépésemet egy ízben a központi szakosztály elnökével történt beszélgetésem után, írásban visszavontam, de ezt ugyancsak néhány nap múlva írásban hatálytalanítottam. Erre a sportkör fegyelmit indított ellenem, "megidéztek" oda, ahová már nem tartoztam, legfeljebb a szövetségi igazolási szempontból - s elítéltek a legsúlyosabban, másfél évre, ami végeredményben két és fél évet jelent, mert csak a büntetés lejárta után egy évvel kérhetem igazolásomat új sportkörbe.

A Kinizsi-vezetők véleménye

Ezt mondja a vádlott. Mit mond a vádló?
- Palotás már régóta állandóan azt hangoztatta, hogy odamegy, ahol jobb állást biztosítanak neki. Tárgyalt a Vörös Meteorral is, majd, amikor a Dózsa szakosztálya megalakult, ennek vezetőivel, játékosaival. Április 26-án jelentette be kilépését, majd május 14-én ezt írásban visszavonta, mondván, hogy a Dózsa nem teljesítette ígéretét. A Borforgalmi azért bocsátotta el fegyelmivel, mert április 16-tól május 14-ig, majd május 19-től folyamatosan nem járt be a munkahelyére. Amikor a fegyelmi a sportkörben megindult ellene, tag volt, különben is tagunk addig, amíg az elnökség hozzá nem járul eltávozásához.

- A sportkörök, illetve a szakosztályvezetők számos esetben egymással vetélkednek, egymáson túllicitálnak állásígérgetésben. Nem csoda, hogy ilyen szellemben felnövő, a helyes nevelést a sportkörében meg nem kapó gyerekember megzavarodik, megtéved, anyagias lesz. Nem vitás, hogy a pályán küzd, jól sportol. De a pályán kívül nem egy esetben senkihez sem köti semmi, legfeljebb néhány jó baráthoz. Nem a sportkörhöz, hanem csak az első edzőhöz, vagy egy régi sportemberhez, aki szépen beszélt vele.

Nem védjük Palotás Jánost. Eluralkodtak rajta is az anyagi szempontok. De a sportköri vezetőket fokozottabb mértékben vádoljuk! A Kinizsi számtalan szakosztálya bebizonyította, hogy helyesen tud vezetni, valóban otthona tud lenni a sportolónak. Érdemes lenne alaposan utánanézni, hogy ezt a munkát miért nem végzi el a korongszakosztály.

Viszont meg kell mondanunk: bármennyire örülünk, hogy a Dózsa új szakosztályokat indít, sőt örvendünk, amikor azt halljuk, hogy ezekben milyen jó a szellem, mennyire törődnek a fiatalokkal - mégis vádat emelünk. Mert azt szeretnénk, ha a Dózsa a szakosztály-alapításnak más útját-módját választaná.

Egyik módszer sem nevezhető nevelésnek! És szakosztályvezetésnek sem.

Rejtő László