Hozzátartozik-e a villanymotorhoz a kapcsoló?

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Délmagyarország:


A minap Török elvtárs, a Járási Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője tette szóvá az alábbi szerfelett nevetséges, de amellett bosszantó kis históriát:


Még a tél végén történt, hogy a dóci Vörös Csillag Termelőszövetkezet - amely az ősszel alakult - Kiskundorozsmán vásárolt egy darálómalmi berendezést. A berendezés egy kalapácsos és egy késes darálóból, egy 20 lóerős villanymotorból és a hozzávaló apróbb tartozékokból állt. A termelőszövetkezet tagjai, - miután egész fiatal a közönségük, még egy gazdasági évet sem töltöttek együtt - hosszúlejáratú hitelből akarták lebonyolítani az üzletet. A hitelt a Nemzeti Bank Szeged járási fiókjától meg is kapták. Azaz, hogy csak szerették volna megkapni, mert mielőtt teljesen nyélbe üthették volna az üzletet, közbelépett a bürokrácia. A kölcsönt folyósító ügyintézők azt mondták: igen, a két darálóra meg a villanymotorra folyósíthatnak hitelt, de a villanykapcsolóra - a meghajtómotor olajkapcsolójáról van szó - és az ampermérőre -, mely szintén a motorhoz tartozik - nem adhatunk pénzt, mert a termelőszövetkezeteknek nyújtandó hitelekről szóló szabályzatban nincs benne az, hogy állami hitelből a tsz-ek ilyesmit is vásárolhatnak. Sőt mereven azt is kijelentették, hogy az ő legjobb tudomásuk szerint az ampermérő meg az olajkapcsoló nem okvetlen szükséges egy daráló malomban, ennélfogva nem is tartozhatik annak felszereléséhez. Nem vitatkozunk ezen, hogy hova tartozik a kapcsoló meg az ampermérő, inkább Török elvtárs szavával szólva egy kérdésünk lenne: a bank járási fiókja vezetőinek a kabátjuk gombja hova tartozik? Ha bebizonyítják, hogy az nem tartozik a kabáthoz, akkor egy szóval sem mondjuk rájuk, hogy bürokraták, kénytelenek leszünk mi is elhinni, hogy a villanykapcsoló és az ampermérő tényleg nem tartozik a darálómalom felszerelései közé.

Öntözés a kánikulában a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben




Hasonló problémájuk van, amint Török elvtárs elmondta, a csengelei Lenin Termelőszövetkezet tagjainak is. Ők is a dóciakhoz hasonlóan egy darálómalmi berendezést vásároltak az erre a célra folyósított állami hitelből. Miután ez a darálómalom villany helyett nyersolaj motorral működne, ide valóban nem szükséges kapcsoló, meg ampermérő, ellenben szükséges egy tizedes mérleg, amivel a darálásra kerülő terményeket lemérik. A bank járási fiókjának vezetői szerint viszont luxus egy mérleg a malomba, sőt feleslegesnek találták a motor üzemanyagát tároló olajos hordót is. E két apróság miatt a bürokrácia jóvoltából immár hónapok óta nem darálhatnak a Lenin Tsz tagjai.

Ej, azt a betűrágó mindenségét, mikor lesz már vége ennek az akadékoskodó bürokráciának?!

(Cs. J.)

A nagybankokat és az általuk ellenőrzött cégeket 1947 szeptemberében államosították, ami a kétszintű bankrendszer megszűnésével is együtt járt.