A Közép-európai Kupa labdarúgó-mérkőzések előkészületeiről

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Mindenki bizakodik...

Szombaton két Közép-európai Kupa-mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók a Népstadionban: a Bp. Vasas-Partizán és a Bp. Vörös Lobogó-Rapid találkozót.

Vörös Lobogó




A Bp. Vasas csapata kedden érkezett haza és még aznap mintegy másfélórás erőnléti edzést tartott. Szerdán kétkapus edzés volt műsoron. Ennek az edzésnek az volt az érdekessége, hogy a csatársor megerősítését próbálgatták. Azt tervezik, hogy a rendelkezésre álló négy hátvéd közül valamelyiket előreviszik a támadósorba. Így kívánnak javítani az ötösfogat gólerősségén. Ezt azért tartják szükségszerűnek, mert a belgrádi mérkőzés tapasztalatai azt mutatták, hogy a kemény Partizán-védelem ellen nem volt elég erélyes a piros-kékek csatársora.


A csapatban néhány játékos sérült, de csak Bundzsák sérülése látszik komolyabbnak. Még mindig duzzadt a fedezet bokája, de azért valószínű, hogy Bundzsák vállalhatja szombaton a játékot. A hangulat általában bizalmaskodó. Az a vélemény alakult ki, ha a csatársornak csak egy kissé jobban megy, mint Belgrádban, akkor a Bp. Vasas bekerülhet a KK döntőjébe.

(Belgrádi távbeszélő-jelentésünk.)

A belgrádi Partizán lelkiismeretesen készülődik a Bp. Vasas elleni visszavágóra. A hangulatot csak az rontja, hogy sok a sérült a csapatban, s így ismét tartalékosan kell játszaniok. Ennek ellenére remélik, hogy úgy játszanak majd, mint a Wacker ellen a harmadik mérkőzésen. (Azon a találkozón a belgrádi játékosok egyik eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották. Nemcsak gólképesek voltak, hanem a mezőnyben is igen tetszetősen játszottak.)


A Partizán csütörtökön délután társasgépkocsin indul Belgrádból Szuboticára, ott fog a csapat éjszakázni, majd reggel folytatja az útját, s a magyar fővárosba valószínűleg a déli órákban érkezik. A következő tizenöt játékos utazik Budapestre: Sztojanovics, Soekics, Belin, Lazarovics I, Bobek, Valek, Kaloperovica, Markovica, Mészáros, Mihajlovics II, Duvancsica.


Fárasztó utazás után érkezett haza hétfőn délelőtt a Bp. Vörös Lobogó csapata Bécsből, fáradtságot azonban szinte egy játékos sem érzett. Jó hangulatban váltak el egymástól (érthető, hiszen 0:3-ról egyenlítettek a Rapid ellen). Hétfőn pihent a Bp. Vörös Lobogó, kedden azonban már erős erőnléti edzést tartott Volentik edző. Különösen sok rajtgyakorlat szerepelt az edzésen. A szerdai kétkapus edzésen a kék-fehérek a II. csapat ellen játszottak. A Bécsben szerepelt csapatból egyedül Börzsei nem játszott az edzőmérkőzésen. Börzseinek fáj a bokája, de könnyű edzést azért ő is tartott. A 30, illetőleg 25 perces félidőből álló mérkőzésen frissen mozogtak a Lobogó-játékosok. Az edzés után Zakariás többek között a következőket mondta: "Két okból szeretnénk a szombati mérkőzésen jól szerepelni: először is szeretnénk továbbjutni a KK-ban, másodszor pedig azért, mert - úgy véljük - ezzel is valamit sikerül javítani a magyar labdarúgás idén kissé megtépázott hírnevén. Legalább olyan szívvel fogunk küzdeni a győzelemért, mint ahogy Bécsben is küzdöttünk."

(Bécsi távbeszélő-jelentésünk.)

Nagy érdeklődéssel néz szinte az egész osztrák labdarúgó társadalom a szombaton lebonyolításra kerülő Bp. Vörös Lobogó-Rapid KK-mérkőzés elé, amely szinte sorsdöntő mérkőzésnek látszik, a bécsiek szerint a kupa megnyerését illetően. Abban bíznak a bécsi zöld-fehér hívek, hogy kedvenc csapatunk, nemcsak meg tudja majd szerezni a kétgólos vezetést, hanem meg is tudja azt tartani. Amilyen nagy a bizakodás, olyan nagy a bizonytalanság a végleges csapat kialakításában. Hanappi vállsérülése még nem jött rendbe, nem végleges még az egyes csapatrészek összeállítása sem. Olyan elgondolások is vannak, hogy a Bécsben jobb hátvédet játszó Halla előremegy a csatársorba, és újra bekerül az ötösfogatba Mészáros. A Rapid kedden, szerdán edzést tartott, de csütörtökön is a pályán lesznek. Pénteken utazik a csapat társasgépkocsin Budapestre.