A néphatalom fejszése

 

II.

Amikor a Sztálin téren reggel összegyűlt tömeg fokozatosan erejének tudatára ébredt, rögvest "népként" kezdett el viselkedni. Ily módon a "nép" vette birtokába a vajdasági pártbizottságot, a rendőrség épületét, a helyi börtönt, s ennek nevében rombolták le a zavaróállomást. A "nép" fogalmába integrálódtak a passzív vagy szolidárisan viselkedő rendőrségi és katonai alakulatok is. Amikor azonban a belbiztonsági hivatal épületéből eldördült az első lövés, a tüntetés felkelésbe csapott át, a "nép" "nemzetté" változott, amely egyértelműen kivetette magából a "nem lengyeleknek" vagy "nem igazi lengyeleknek" - értsd: szovjeteknek vagy szovjet bábuknak - tekintett államvédelmiseket, és felvette ellenük a harcot. A nap folyamán a felkelőknek - többségükben fiatal munkásokról van szó - csupán mintegy 250 kézifegyvert sikerült szerezniük, amelyek java része tűzharcra valójában alkalmatlan gyakorlófegyver volt. Ennél a későbbiek folyamán sokkal hatékonyabbnak bizonyultak a Molotov-koktélok. Hatványozottan növelték az emberek elszántságát és mérhetetlen dühét azok a hírek, hogy a "belbiztonságiak" egyaránt lőnek a nőkre és a gyermekekre. (A poznani "fekete csütörtök" egyik szimbóluma az a 13 éves fiú, akit egy belbiztonsági tiszt lőtt közelről agyon - Miskolcon 1992-ben emlékoszlopot állítottak a fiatal életét a szabadságért áldozó Romek Strzalkowski tiszteletére.) A harcok során ráadásul általános lett az a meggyőződés, hogy az országban mindenütt összeomlott már a kommunista hatalom, egyedül csak a Belbiztonsági Szolgálat poznani vajdasági hivatalát - a "kommunizmus utolsó erődjét" - kell elfoglalni, és szabaddá lesz egész Lengyelország.

Rokosszovszkij a harmadik világháborús előkészületekre emlékeztető parancsokat adott ki, nagy katonai erőket - amelyeknek azt mondták, hogy a "fasiszták (!) és a reakciósok által szervezett fegyveres provokációt" kell leverniük - rendelt Poznanba, ahová délután három óra körül érkeztek meg az első odairányított katonai alakulatok.

A poznaniak egyébként mindent megtettek azért, hogy nemzeti felkelésüknek minél szélesebb nyilvánosságot biztosítsanak. Már javában tartott a belbiztonsági hivatal épületének ostroma, a tüntetők-felkelők soraiban egyre több volt a halott és a sebesült, amikor délután egy óra körül egy nagyobb csoport vérfoltos fehér-piros nemzeti zászlóval végigvonult a Nemzetközi Vásár területén. Semmiben sem tettek kárt, egyetlen kiállítási tárgy sem tűnt el.

Varsóban a LEMP Politikai Bizottsága délelőtt tíz órakor ült össze, hogy megvitassa a Poznanban kialakult helyzetet. Már ezelőtt Rokosszovszkij szovjet marsall, lengyel nemzetvédelmi miniszter négyszemközt tárgyalt Edward Ochab első titkárral, akitől szabad kezet kapott. Ezt a felhatalmazást aztán a pártvezetés is megerősítette, mivel úgy ítélte meg, hogy a Poznanban lévő fegyveres egységek elégtelenek és képtelenek a közrend "helyreállítására". Rokosszovszkij a harmadik világháborús előkészületekre emlékeztető parancsokat adott ki, nagy katonai erőket - amelyeknek azt mondták, hogy a "fasiszták (!) és a reakciósok által szervezett fegyveres provokációt" kell leverniük - rendelt Poznanba, ahová délután három óra körül érkeztek meg az első odairányított katonai alakulatok. Összesen tízezer katonát, közel négyszáz harckocsit, valamint páncélozott katonai járművek százait - sőt, repülőket - vetettek be a kézifegyverekkel és benzinespalackokkal felszerelt néhány száz felkelő, illetve a fegyvertelen tömegek ellen. A hatalmas létszámfölény ellenére a felkelők több mint harminc tankot és páncélozott járművet tettek harcképtelenné, s bár a városban a nyugalom péntekre nagyjából helyreállt, a szórványos lövöldözések egészen szombat hajnalig tartottak.

A poznani eseményekről a lengyel közvélemény eleinte csak annyit tudott, amennyit a PAP lengyel hírügynökség hivatalosan közzétett, miszerint Poznanban a "nyugati imperialista ügynökségek és a hazai reakció" zavargásokat idéztek elő. Június 29-én este hangzott el Cyrankiewicz miniszterelnök hírhedt beszéde, amely a mai napig megőrződött a lengyelek emlékezetében: "Minden provokátor vagy őrült, aki kezet merészel emelni a néphatalomra, biztos lehet abban, hogy azt a kezet a néphatalom fejszével fogja lecsapni."

A poznani harcok idején több mint hetven ember lelte halálát - nyolcan a "rendfenntartó erők" tagjai közül -, a meggyilkoltak átlagéletkora 26 év. A sebesültek száma csaknem ezerre tehető, az önfeláldozó munkát végző orvosok és ápolónők, akiket csak tudtak, a sérülésük ellátása után hazaküldtek, nehogy az illető a "belbiztonság érdeklődésének célpontjává" váljék. Az eseményekben való részvétel miatt ténylegesen letartóztatott 247 személy közül 196 volt munkás, tizennégy "dolgozó értelmiségi", harminckét tanuló és öt egyetemista. Formálisan 567 ember ellen indult nyomozás, ebből 94 esetben "fegyveres fellépés" miatt, végül 58 emberrel szemben emeltek vádat, de az októberi változások, Gomulka ismételt hatalomra kerülése után mindannyiukat szabadlábra helyezték.

III.

A Poznanban történtek érdekes visszhangot keltettek Magyarországon. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1956. június 30-i, rendkívüli ülésén a Petőfi Kör néhány nappal korábbi sajtóvitája és a poznani megmozdulások egyszerre szerepeltek a napirenden. Szándékosan kapcsolták ezeket össze, ami Rákosi Mátyás összegzésében már így jelent meg: "Két váratlan dolog történt az utóbbi időben, a poznani esemény és az újságíróvita". A magyar pártvezető hangütése szinte semmiben sem különbözött Cyrankiewicz fentebb idézett, egy nappal korábbi "kézlevágásos" beszédétől: "A poznani provokáció mutatja, hogy az ellenség most minden eszközt megragad, hogy a[z SZKP] XX. kongresszus[a] eredményeit lerontsa, hogy zavart támasszon a párt és a dolgozó tömegek között. A poznani provokáció a legújabb közlés szerint összefüggött azzal, hogy a városban a nemzetközi vásárral kapcsolatban sok külföldi volt, s néhány nappal előbb a határsávban az amerikaiak több ejtőernyős felfegyverzett diverzáns csoportot dobtak le." Az ülésen határozatot hoztak a Petőfi Kör betiltásáról, amely tevékenységét majd csak szeptemberben kezdhette újra.

Poznan és a Petőfi Kör egyébként nem csak Rákosi felfogásában kapcsolódott egybe. A szűk három héttel később az ő leváltására Budapestre érkező Anasztaz Mikojan az MDP KV július 17-18-i ülésén a Petőfi Körrel kapcsolatban például "ideológiai Poznanról" beszélt.

*

A poznani munkásfelkelés végső soron egyértelműen jelezte a lengyel pártvezetés számára az országban uralkodó robbanásveszélyes társadalmi elégedetlenséget, és jelentősen felgyorsította azt a folyamatot, amelynek eredményeként a korábban "jobboldali-nacionalista elhajlásért" megbélyegzett Wladyslaw Gomulka lett a LEMP első titkára 1956 őszén. Ő nevezetes október 20-i beszédében gyökeresen átértékelte a Poznannyal kapcsolatos addigi hivatalos álláspontot: az eseményeket a munkások jogos elégedetlenségének nevezte, akik a "társadalmi rendszerünkben elharapózott hibák ellen" tiltakoztak, a felelősséget pedig az előző párt- és állami vezetés nyakába varrta.

Tischler János