Az élet nálunk nem rózsás

 

(Világ Ifjúsága)

Egy olasz riporter jegyzetfüzetéből

A sajtó lassanként, félénken bekapcsolódik a vitába: milyen következményekkel jár az olasz ipar automatizálása?

A mi korunk - mondják - az atomenergia, a kibernetika, a bolygóközi utazások kora - lassanként minden munkát a gépek végeznek és kezelésükhöz csak néhány munkásra lesz szükség. A jövőben olyannyira megkönnyül az ember munkája, hogy a fáradtság ismeretlen fogalommá válik.

A gépek megkönnyithetik az ember életét, de szakszervezet nem fognak szervezni

Olaszországban mégsem a dolgozók munkájának megkönnyítésére alkalmazzák a gyárosok az automata gépeket. Számukra profitjuk növelésének eszköze - a munkások fokozott kizsákmányolása lévén. A "Cotonificio Pietro Bellora S. A." gyárban 660 önműködő szövőszék és 360 munkásnő dolgozik, köztük 150 fiatal lány és fiatal asszony, 18-24 évesek. A szövőszékek megszakítás nélkül üzemben vannak, reggel 6 órától este 8 óráig. A műszakot 6 órára csökkentették, de mindegyik munkásnőnek egyszerre 24 szövőszéket kell szemmel tartania ugyanannyi bérért, mint azelőtt egy gép kezeléséért kapott.

Fáradtan, csaknem részegen

A munkásnők fáradtak, csaknem részegek, amikor műszak után kitántorognak a gyárból. A szövőszékek két sorban - soronként 12 - helyezkednek el, 40 méter hosszúságban. Időről időre egy másik gépen kiugrik egy kis sárga zászló, amely önműködően jelzi: elszakadt,, leesett a szál, megrongálódott az anyag. Sokszor kell tízmétereket ide-oda szaladgálni. Mindig figyelmesen, nyitott szemmel kell állni, pattanásig feszülnek az idegek. Gyors reflexekre, frissességre, szívósságra van szükség ez a magyarázata annak, hogy az igazgató előnyben részesíti a fiatal nőkel: az ő esetükben nagyobb termelékenységre számíthat. És mindegyik szövőgépnek megvan a maga "spiclije", vagyis az a könyörtelen és engesztelhetetlen automatikus számoló berendezés, amely feljegyzi a legkisebb kárt, lecsökkenti a termelési százalékot és ennek következtében a bért is. A munkásnők eleinte nem voltak hajlandók automata szövőszékkel dolgozni, vagy nem akartak egyszerre 24 gépek kiszolgálni. Amikor már kipróbálták a gépeket és még határozottabb követelésekkel léptek fel, választás elé állították őket (abban a tájszólásban idézem, ahogyan magam is hallottam): Se te set cuntenta, te ste'chi, se no te vet a ca. (Ha megfelel neked, maradsz, ha nem, mehetsz haza.) Valamit csak kell enni - a munkásnők beletörődtek.

Áldás-e az automatizálás?

Az automatizálás ily módon nem könnyítette meg a munkásnők munkáját, pokoli iramot vezetett be és növelte Pietro Bellora gyártulajdonos profitját. Veresotto 800 textilgyárában a férfiakéval azonos munkáért kevesebb bért kapnak a nők. A gyárosok már csak ezzel is 300 millió lírát vágnak zsebre. Ide kell számítani Pietro Bellorát is, aki ugyancsak félretesz néhány milliócskát. "Normális" bért fizet a munkásnőnek, aki a "normálist" négyszeresen meghaladó termelékenységet ér el. A fiatal lányok esetében a kizsákmányolás egy harmadik formáját figyelhetjük meg: ők még az idősebb munkásnőknél is kevesebb bért kapnak, noha ugyanannyi gépet szolgálnak ki.

A gép az ember legjobb barátja lehetne - megfelelő kezekben. Van, amelyik "áruló".

Ezért a munkáért ("lerágja az arcodról a színt és a húst" - mondta egy húszéves fiatalasszony és megmutatta az arcát - és nemcsak a szövésről van szó, mert utána ki is kell takarítani a műhelyt") oly kevés bért kapunk, hogy a havi 20 000 lírát sem érik el!

A kapitalista államokban az automatizálás még szorosabbra kovácsolta azokat a láncokat, amelyek a textilipari munkásnőt a géphez kötik. Hát mit tegyenek a Bellora-gyárak munkásnői? Zúzzák össze az automata szövőszékeket? Égessék el őket? Nem szó sincs róla, megértették, hogy az automata gép valóban megkönnyíthetné az ember munkáját és ha ez nincs így, annak azaz oka hogy a gép nem a munkás érdekét és jólétét, hanem a gyáros gazdaságának gyarapodását szolgálja. Az öntudatos nők és fiatal lányok szakszervezetükbe tömörülve készülődnek a harcra.

A kis sárga zászló most a gyár tetejéről ad jelzést Pietro Bellorának. Azt jelzi, hogy a dolgok már nem mennek olyan simán, mint a múltban, azt, hogy lehet ugyan korszerű gépeket vásárolni, de számolni kell azokkal akik a gépeknél állnak.