Névmutató

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Dulles, John Foster - amerikai politikus (1888-1959)
Jogi tanulmányai befejeztével egy ügyvédi irodában dolgozott. Az első világháborút követő versailles-i békekonferencián az Egyesült Államok delegációjának hivatalos jogtanácsosa, a második világháború végén részt vett az ENSZ alapokmányának szövegezésében. 1945 és 1950 között az Egyesült Államok ENSZ-képviselője. Nevéhez fűződik a japán különbéke létrehozása 1951-ben. 1953-tól Eisenhower külügyminisztere. E tisztében jelentős szerepe volt a SEATO és a CENTO létrehozásában. Amerikai részről ő tárgyalta Ausztria államszerződését és a Trieszt hovatartozását rendező szerződést. Külügyminiszteri működését meghatározta a nemzetközi jogászszerződések kötelezettségébe vetett hite és a mély vallásos meggyőződéséből fakadó antikommunizmusa. 1959-ben súlyos betegsége miatt lemondott.

Eden, Robert Anthony, Sir - angol konzervatív párti politikus (1897-1977)
1923-ban alsóházi képviselővé választották. 1931-től 1934-ig külügyminiszter-helyettes, 1935-től 1938-ig, valamint 1940 és 1945 között külügyminiszter. Churchill második kormányában 1951-55 között külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. Az általa vezetett Konzervatív Párt 1955-ös választási győzelme után miniszterelnök. Ugyanebben az évben angliai hivatalos látogatáson fogadta Hruscsovot. A szuezi konfliktus nyomán kirobbant belpolitikai válság következményeként 1957 januárjában lemondott.

Eisenhower, Dwight David - amerikai katonatiszt, republikánus párti politikus (1890-1969)
1915-ben végezte el a West Point-i katonai akadémiát. Az első világháború alatt egy páncéloskiképző központot vezetett, 1922 és 1924 között a Panama-csatornánál szolgált. 1926-ban elvégezte a hadsereg vezérkari iskoláját. 1933-tól Dougles MacArthur tábornok, vezérkari főnök szárnysegédje. 1942-ben átvette a hadügyminisztérium hadműveleti osztályának vezetését. Ugyanebben az évben altábornaggyá léptették elő, a szövetséges haderők partraszállását irányította Észak-Afrikában, majd 1943-ban Olaszországban. Az év karácsonyán kinevezték a szövetséges európai haderők főparancsnokává, előkészítette és irányította az 1944-es normandiai partraszállást és a Németország 1944-45-ös kapitulációját eredményező hadműveleteket. 1948-tól a Columbia University elnöke. 1951 elején kinevezték a NATO-haderők főparancsnokává. 1952-ben, majd 1956 novemberében a Republikánus Párt jelöltjeként az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választották. Külpolitikájára a kettősség volt jellemző: egyfelől meghirdette az ún. rab nemzetek békés felszabadítását, s ezt erős kommunistaellenes propagandával és az ellenállás támogatásával próbálta elősegíteni, másfelől a világbéke fenntartására törekedett tárgyalások és kollektív egyezmények létrehozása révén. Elnöksége alatt 1959-ben Hruscsov személyében először járt szovjet kormányfő az Egyesült Államokban.