Sziklaugrás, az egyik legextrémebb sportág

A sziklaugrás, minden sportok egyik legextrémebbike, nem szemfényvesztés: pontosan olyan veszélyes, mint amilyennek látszik. Ha valaki rossz szögben érkezik a vízfelületre, az olyan, mintha 12 méterről (tehát kb. a negyedik emeletről) esne betonra. A becsapódás pillanatában a testre ható erők kilencszer nagyobbak, mint a tízméteres ugrás során; űrhajós mértékegységben kifejezve ez nagyjából 100 G-nek felel meg.

Egészen különleges képességek szükségeltetnek ehhez a sporthoz. A sokéves műugró-tapasztalat vagy valamilyen hasonló akrobatikus sportban szerzett jártasság alapkövetelmény. Ugyanígy nélkülözhetetlen a test feletti tökéletes fizikai kontroll, illetve az az adottság, hogy vészhelyzetben a másodperc törtrésze alatt tudjon valaki dönteni. S végül borzasztóan fontos a rutin: nem véletlen, hogy a sziklaugrók harmincéves koruk előtt ritkán érik el csúcsformájukat.

A kockázat abból adódik, hogy vízbe éréskor a test már lent lévő része rohamosan lassul, míg a többi testrész óriási sebességgel gyorsul. Bár ez csak egyetlen pillanatig tart, komoly erőfeszítésre van szükség a tagok összenyomódásának és kicsavarodásának megakadályozásához. Mivel az izmok egy ugrás során nagymértékben fáradnak, csak néhányat lehet egymás után ugrani. Továbbá minden ugráshoz két búvár és egy mentőcsapat asszisztál.

A sport gyökerei a Hawaii-szigetek egyikén, Lana'in keresendők, ahol több mint kétszáz évvel ezelőtt honosította meg egy helyi uralkodó. Ő és követői már akkor csaknem elérték azt a magasságot, amelyet ma sem lép túl, akinek kedves az élete: 28 méter fölött minden centivel ugrásszerűen nő a kockázat. 1997-ben rendezték az első világbajnokságot a svájci Brontallóban, idén pedig háromállomásos a sorozat. Olaszország és Görögország után augusztus 24-26-án a sziklaugrók visszatérnek az ősi földre, Hawaiira.

(Arany-Média)

Ajánlat:

procliffdiving.hu