Vágólapra másolva!
25 éves korában a visszavonulás mellett döntött a norvég alpesi sí egyik legnagyobb tehetségének tartott Markus Nordgård Fossland.

Markus Fossland még szombaton is részt vett egy, a norvégiai Hemsedal városában megrendezett versenyben, majd miután a műlesiklás második futamában kiesett, a közösségi oldalán bejelentette, hogy abbahagyja az élsportot. A 25 éves norvég sportoló a visszavonulás döntését elsősorban fizikai problémákra alapozta, ugyanis saját bevallása szerint már hat éve szenved hátfájástól, rendszeresen hány, és halálfélelme van az alpesi sí versenyei előtt, és három éve gondolkodik a karrierje befejezésén.

alpesi sí, Markus Fossland
Markus Fossland a visszavonulás mellett döntött
Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP

Ezért döntött a visszavonulás mellett Markus Fossland

„Nem is tudom, hol kezdjem, mert nehéz döntés volt, de abbahagyom az alpesi sízést. Ez a szezon nehéz volt, a wengeni balesetem miatt január végén három hét szünetet kellett tartanom, majd egy héttel a visszatérés után elszakadt két szalag a bokámban egy olaszországi edzés során, aminek következményeként még három hét pihenő kellett ahhoz, hogy beleférjek a sícipőmbe. Az idei szezonban jelentősen leromlottak az eredményeim, ám nem ez az oka, amiért visszavonulok – írta Markus Fossland a közösségi oldalán. – 

Először is, már körülbelül hat éve gondjaim vannak a hátammal, és már három éve gondolkodom a visszavonuláson kizárólag emiatt. 

Nehezen kezelem az aktuális külső síléc okozta nyomást az egész gerincemben. Versenynapokon tudtam kezelni a fájdalmat egy futam erejéig, az edzésnapok viszont már nem mentek ilyen könnyedén. Másodszor, ebben az évben perspektívaváltást tapasztaltam a kockázatot illetően, hiszen a világkupa-versenyek gyors számain való versenyzés bizonyos kockázattal jár. Azt hittem, rendben vagyok ezzel, ezért fájdalmas, frusztráló és sokkoló volt megtapasztalni, hogy mégsem tudom elfogadni ezt a kockázatot. 

Idén a legtöbb verseny előtt hánytam, és úgy éreztem, hogy minden hétvégén az életemet kockáztatom, 

ez pedig nehéz volt. De még nehezebb volt megtapasztalni, hogy nem tudtam száz százalékot beleadni a versenyek napján. A visszavonulásom oka e két tényező kombinációja."

Fosslund a bejegyzését azzal zárta, hogy bár nem minden célját érte el, hálás a szurkolók támogatásáért, és szerencsésnek érzi magát, hogy az alpesi sízés közben beutazta a világot, példaképeivel találkozott, barátokat talált és legendás pályákon síelhetett.

Markus Fossland elsősorban az Európa-kupában versenyzett, a 48 versenyén két dobogós helyezést ért el, közülük 2022 februárjában megnyerte az oppdali szuperóriás-műlesiklást. A 2021-22-es szezon óta a világkupa-sorozatban is több (összesen 26) versenyen elindult Super-G-ben és lesiklásban, közülük egyedül 2022 decemberében, a Val Gardena-i lesikláson tudott pontot szerezni az ott elért 27. helyével.

Kapcsolódó cikkek