Dél-Amerika már a 2006-os vb-re selejtez

Vágólapra másolva!
Európában még javában zajlanak a 2004-es kontinensviadal selejtezői, a hét végén sorsdöntő mérkőzésekre kerül sor, ám Dél-Amerikában szombaton és vasárnap már a 2006-os világbajnokság kvalifikációs sorozata kezdődik. Köszönhető mindez annak, hogy a szubkontinensen a selejtező kiírása nem változott, vagyis a tíz résztvevő ország otthon és idegenben is játszik egymással: az utolsó fordulóra az első után több mint két évvel kerül majd sor.
Vágólapra másolva!

Százalékos arányban tekintve Dél-Amerika áll a legjobban a kontinensek közül, legalábbis ami a vb-szereplők számát illeti, hiszen a szubkontinensről négy csapat egyenes ágon kijuthat a világbajnokságra, az ötödik pedig interkontinentális selejtezőt játszhat, vagyis akár a kvalifikációs sorozatban indulók fele is ott lehet 2006-ban Németországban.

Némileg ennek is köszönhető, hogy Dél-Amerikában mindössze egy olyan ország van, amely még sohasem szerepelt világbajnokságon: Venezuela azonban most (legalábbis játékosai állítása szerint) készen áll arra, hogy meglepetést okozzon. A gárda egyike azon kevés együttesnek, amely ugyanazzal a szövetségi kapitánnyal kezdi meg a 2006-os vébé selejtezőit, amellyel a 2002-es kvalifikációját befejezte, és a szövetségi kapitánynak, Ricardo Páeznek a játékosok szerint kulcsfontosságú a szerepe, hogy az együttes jól szerepeljen. Vezérletével a korábban csak pofozógépnek elkönyvelt venezuelai együttes öt győzelmet is begyűjtött a legutóbbi selejtezősorozatban, és elkerült a megszokott utolsó helyről, ami visszaadta a futballisták önbizalmát, így a most kezdődő kvalifikáció előtt már hatalmas a várakozás az országban.

1. forduló
Szeptember 6., szombat
Argentína - Chile
Peru - Paraguay
Ecuador - Venezuela
Szeptember 7., vasárnap
Uruguay - Bolívia
Kolumbia - Brazília


A legutóbbi selejtezősorozatban az argentinok végeztek az élen, és ennek megfelelően a World Cupra is favoritként utaztak, hogy Ázsiában alaposan leszerepeljenek, hiszen már a csoportmérkőzéseket sem élték túl. Némi meglepetésre a szövetségi kapitány, Marcelo Bielsa megőrizte posztját, és a szakvezető többé-kevésbé ugyanazoknak a futballistákban bízik, akik kiharcolták a legutóbbi vébén való szereplést. Nagy kérdés, hogy a Buenos Aires-i közönség (amely előtt először lép pályára az albiceleste a világbajnokság után) miként fogadja a nem túl népszerű mestert, és csapatát: könnyen előfordulhat, hogy egy rosszabb teljesítmény esetén (akár még egy győzelem után is) elégedetlenek lesznek a nemzeti tizeneggyel. Az együttes mindenesetre továbbra is a világ egyik legjobb csapatának számít, és tele van világklasszis játékosokkal.

2. forduló
Szeptember 9., kedd
Venezuela - Argentína
Chile - Peru
Szeptember 10., szerda
Uruguay - Bolívia
Kolumbia - Brazília
Paraguay - Uruguay
Brazília - Ecuador
Bolívia - Kolumbia




Ehhez elsőként Paraguay ellen kell bizonyítaniuk, ahol szintén őrségváltás volt a legutóbbi vébé óta: a legendás kapus, José Luis Chilavert lemondta a válogatottságot, és olyan rutinos futballisták is hiányoznak a keretből, mint Celso Ayala, és Roberto Acuna. A paraguayiaknak a csatársoruk tűnik a legerősebbnek, hiszen itt olyan focisták állnak a vébé után kinevezett szövetségi kapitány, Anibál Ruíz rendelkezésére, mint a bayernes Roque Santa Cruz, a tavaly Dél-Amerika legjobb játékosának megválasztott José Saturnino Cardozo vagy éppen a vébén felűnt Nélson Cuevas.



A legnagyobb rangadót azonban Kolumbiában rendezik, ahol a hazaiak Brazíliát fogadják, és a 90 perc futballtörténeti jelentőségű lesz: először fordul elő ugyanis, hogy a világbajnokság címvédőjének selejtezőt kell játszania. Természetesen a selecao élén is változás történt az elmúlt évben, Luiz Felipe Scolari helyére Carlos Alberto Parreira került a kispadra, aki a háromhátvédes rendszerről visszaállt a braziloktól megszokott négyvédős szisztémára, de a gárda magját továbbra is a világbajnokok alkotják.

A várható kezdő tizenegyből csak a vébékeretből az utolsó pillanatban sérülés miatt kikerült Émerson, Zé Roberto, illetve az örök ígéret Alex nem lépett pályára a legutóbbi World Cupon. A csatárkettőst várhatóan Rivaldo és Ronaldo alkotja majd, előbbi annak ellenére lehetőséget kap, hogy az AC Milanban csak kiegészítő embernek számít. Ronaldónak egyébként ez lesz az első vb-selejtezője: az 1998-as mondiál előtt a brazilok címvédőként nem szerepeltek a kvalifikációs sorozatban, 2002 előtt pedig a Real Madrid csatára volt sérült.

A selecaónak nem lesz könnyű dolga a kolumbiaiak ellen, akik mindenkori sikeredzőjükkel, Francisco Maturanával vágnak neki a selejtezőknek - a szakvezető immár sokadszor ül a gárda kispadján. A csapat a Konföderációs-kupán nem nyújtott rossz teljesítményt, azonban a gólszerzéssel hadilábon áll, a legutóbbi 14 mérkőzésén csak hétszer talált be, és Maturana hiába próbált ki szinten minden szóba jöhető támadót, nem talált megnyugtató megoldást. A brazilok ellen minden bizonnyal az Aston Villában légióskodó Juan Pablo Angel kap lehetőséget, aki legutóbbi bajnokiján kétszer is eredményes volt.

Az előző dél-amerikai vb-selejtezőcsoport végeredménye/sport/focivilag/focivb/20011115adelamerikai.htmlBrazília ezúttal nem hibázott/sport/focivilag/focivb/20011115brazilia.html