Vágólapra másolva!
Garát Zsombor, az észak-amerikai ECHL-ben szereplő Worcester Railers jégkorongozója szerint senki sem lehet biztos a pozíciójában az NHL-es New York Islanders tartalékcsapatánál.

A tengerentúli hokiliga harmadosztályában érdekelt együttes egy hónapja szerződtette a 26 éves magyar hátvédet, aki az M1 aktuális csatorna megkeresésére elárulta: egy percig sem lehet nyugodt a pozícióját illetően, éppen ezért kell még keményebben dolgoznia.

"Nagyon elégedett és hálás vagyok azért, hogy sikerült elérnem a célomat és aláírtam az ECHL-ben. Viszont már előzetesen is tisztában voltam vele:

- mondta Garát. Hozzátette: teljesen újoncnak számít, mivel az Erste Ligát ott nem veszik figyelembe, a szlovák ligában pedig nincs elég meccse ahhoz, hogy "idős játékosnak minősítsék", elmondása szerint mégis vezető szerepet szánnak neki, és ha továbbra is úgy tud teljesíteni, ahogy eddig, akkor meg tud majd felelni az elvárásoknak.

Garát Zsombor az elit-vb-n a magyar válogatott alapembere volt Forrás: MTI/PAP/Zbigniew Meissner

Garát eddigi négy mérkőzésén két gólpasszt jegyzett, de szerinte 10-15 találkozóig nem érdemes a statisztikáról beszélgetni, mindenesetre szeretne 36 pont körüli teljesítményt produkálni az alapszakaszban, vagy akár ennél is többet.

"Megvoltak a lehetőségeim és

- fogalmazott. Kitért arra is, hogy ha nagyon optimistán gondolkodik, akkor pár hónap alatt eljuthat az AHL-be, de a realitás talaján maradva szeretne kiegyensúlyozottan játszani, hogy a szezon végén a Worcester Railersnek ne legyen oka "megszabadulni tőle".

Garát azt is megemlítette, bár előzetesen úgy gondolta, átlátja az amerikai rendszert az ismerősei információi alapján, de mióta megérkezett, rájött: még mindig sok elképzelése irrelevánsnak bizonyul a gyakorlatban.

"Bízom benne, hogy idővel fel lehet jutni az AHL-be, ez már jó pár itt kint játszó magyarnak sikerült is, és azt gondolom, hogy ennek reálisnak kell lennie a közeljövőben.

" - hangsúlyozta a Budapest JA korábbi játékosa.

Az idei világbajnokságon a válogatottat erősítő

Garát ezúttal nem kapott meghívót a Sárközy Tamás Emléktornára Don MacAdam újonnan kinevezett szövetségi kapitány keretébe,

emiatt azonban nincs rossz érzése, mivel véleménye szerint a nemzeti együttesnek jót tesz, ha nagyobb a merítési lehetőség.

"A szezonom nem áll le és valószínűleg ezzel tisztában voltak, mivel Don korábban érdekelt volt az ECHL-ben. Valószínűleg nem is tudnék elmenni novemberben, szóval semmilyen szempontból sem érzek sértettséget, és remélem elkezd majd összeérni a csapat, mert februárban fontos megmérettetés lesz" - utalt ezzel a február 8. és 11. között Székesfehérváron sorra kerülő téli olimpiai kvalifikációs tornára.

Garát megjegyezte, hogy az alapszakasz után - abban az esetben, ha beválogatják - csak akkor bízhat a világbajnoki szereplésben, ha csapata nem jut be az ECHL rájátszásába, de azért "nem szorít maguk ellen".