Vágólapra másolva!
Az NBA-ben szereplő Memphis Grizzlies fiatal sztárjátékosa, Ja Morant újra bajba került: az irányítót  azzal vádolják, hogy egy baráti kosármeccsen többször megütött egy 17 éves fiút, illetve fegyverrel fenyegetőzött.

A Bleacher Report forrásai alapján a 23 éves kosaras tavaly nyáron többször is megütött egy tinédzser korú játékost egy baráti kosármeccsen. A Shelby megyei rendőrség beszámolója alapján Morant ezt követően bement a házába, és egy pisztollyal jött ki, majd azzal fenyegetőzött.

A Memphis kosaras elismerte a történteket, de állítása szerint csak védekezni próbált, mivel a fiatal játékos fejbe dobta őt a labdával. A TMZ korábbi cikke szerint a 17 éves játékos szándékosan próbálta eltalálni a sztár fejét a labdával,

illetve szidni kezdte a kosaras családját, majd azzal fenyegetőzött, hogy felgyújta Morant házát.

Ja Morant ismét bajba került Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Christian Petersen

Morant nem először keveredett balhéba: a január 29-én rendezett Grizzlies-Pacers meccs után történt egy incidens, egy utcai terepjáróból vörös színű lézert irányítottak a csapatbuszhoz tartó vendégek több játékosára, edzőjére és stábtagjára, és többen is attól tartottak, hogy a lézer egy fegyverhez van rögzítve. Az eset azért különösen problémás, mert a hírek szerint Ja Morant is abban a SUV-ban ült, ahonnan a lézert a Pacers tagjaira irányították, bár feltételezhetően nem az ő kezében volt az eszköz.

Az NBA egy közleményben annyit reagált erre, hogy lefolytattak egy vizsgálatot, megnézték a kamerafelvételeket és meghallgatták a szemtanúkat, és az ugyan bebizonyosodott, hogy konfrontáló volt a helyzet, de nem találtak arra bizonyítékot, hogy bárki is ténylegesen veszélyben lett volna egy fegyver miatt. A vizsgálatnak ugyanakkor lett egy olyan eredménye is, hogy több személyt is kitiltottak a Grizzlies arénájából, ők nem vehetnek részt innentől kezdve a csapat meccsein.