Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokság döntőjében a Georgia Bulldogs egészen óriási különbséggel, 65–7-es győzelmet aratott a Texas Christian University Horned Frogs felett. A Bulldogs sikeréből elképesztő teljesítménnyel vette ki a részét Stetson Bennett, ám a meccs legnagyobb sztárja mégsem ő volt, hanem a lelátón ülő édesanyja.

A georgiai csapatot a már 25 éves irányító, Stetson Bennett vezette győzelemre, aki összesen 343 yarddal, négy dobott és kettő futott touchdownnal hagyta el a pályát a negyedik negyed kezdetekor. Bár Bennett hihetetlen teljesítményt nyújtott a pályán, ám elsősorban mégsem emiatt került a figyelem középpontjába, hanem a dögös édesanyja miatt, aki a lelátón ülve ellopta a rivaldafényt a fia elől.

A Georgia 58 pontos győzelme az eddigi legtöbb az NCAA döntők történelmében, ráadásul korábban még soha nem szerzett 65 pontot egy csapat a fináléban. A kiütéses sikernek köszönhetően sorozatban másodjára hódíthatta el a bajnoki címet a Bulldogs, amire a 2012-es Alabama óta egy egyetem sem volt képes.