Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint hétfő hajnalban, 0.30 órakor kezdődik a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság, az NFL döntője, a Super Bowl. A címvédő New England Patriots és a Philadelphia Eagles csatáját a jacksonville-i stadionban csaknem 100 ezren, világszerte pedig mintegy 150 millióan követik majd nyomon.

Bejelentette visszavonulását Emmitt Smith, az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) történetének legjobb futójátékosa.

A 35 éves legenda 1990 és 2002 között a Dallas Cowboys csapatát erősítette, amellyel három bajnoki címet zsebelt be. Az elmúlt két szezonban a nyolcszoros All Star-válogatott Smith már az Arizona Cardinalsban játszott, ennek ellenére texasiként vonult vissza, miután - hogy ezt megtehesse - a Cowboys vezetői egyetlen napra szóló szerződést kötöttek vele.

1990 és 2001 között minden évben több mint ezer yardot tett meg labdával a kezében. Összességében futással 18 355 yardot és 164 touchdownt ért el pályafutása során, mindkettő NFL-rekord. 1993-ban a liga alapszakasza, valamint a nagydöntő legértékesebb játékosának (MVP) választották.