Vágólapra másolva!
Vannak sportolók, akiken nem fog az idő. Az észak-amerikai bajnokságokban edződőkre különösen igaz lehet a megállapítás, hiszen tavaly az NHL-ben az orosz Larionov vagy az NBA-ben Karl Malone még 42 évesen is eredményesen szerepelt, de a tavaly visszavonult Stockton is a legjobbak közé tartozott. Nagy dobásra készül idén a Denver Nuggets is, amelyben a hét elején, edzőmeccsen pályára lépett Dennis Rodman, s a hírek szerint Clyde Drexler is visszatérését fontolgatja.

November 22-én, a New Orleans Hornets elleni alapszakasz-mérkőzésen hivatalos ünnepség keretén belül a Utah Jazz együttese visszavonultatja John Stockton 12-es mezét, melyet ezentúl nem osztanak ki a játékosok között.

"Miután 19 évet töltött el a klub színeiben, megérdemli, hogy hihetetlen sportteljesítményéről méltóképpen emlékezzünk meg" - nyilatkozta Larry Miller, a Jazz tulajdonosa.

Stockton pályafutása 19 NBA-szezonját a Salt Lake Cityben székelő csapatban töltötte, 1504 mérkőzésen összesen 15 806 asszisztot jegyzett, 3265 alkalommal szerzett labdát (mindkettő abszolút rekordnak számít a ligában).

Stocktont 1984-ben a draft 16. játékosaként választotta ki a Jazz, az irányító 17 szezon során egyetlen mérkőzést sem mulasztott. 1990. február 13-a és 1997. április 20-a között zsinórban 609 találkozón szerepelt, ezzel az NBA-történelem nyolcadik leghosszabb sorozatát mondhatja magáénak.

Tíz alkalommal szerepelt All Star-mérkőzésen, 1993-ban, Karl Malone-nal együtt a viadal MVP-jének választották.

1996-ben beválasztották az NBA-történelem 50 legjobb kosarasa közé, miután Barcelona után Atlantában is tagja volt az olimpiai bajnok amerikai kosárválogatottnak. 2003-ban, 41 évesen vonult vissza.