Vágólapra másolva!

1992 óta először nyert párharcot a Celtics a playoffban, akkor még Larry Bird is játszott. Most Paul Pierce az új Bird, 46 pontot dobott, ennél többet csak négyen szereztek az NBA legpatinásabb - 16-szoros bajnok - klubja playoff-történetében. A következő körben egy újabb régi celtics-rivális következik, a Detroit Pistons. Nyugaton a San Antonio is simán lépett tovább, legalábbis az ötödik meccsen, amelyen 23 pont különbséggel verte a Seattle-t. Az édesapja temetéséről visszatért Tim Duncan játszott - jól -, David Robinson viszont még mindig nem, mert fájlalja a hátát. A Spurs a főcsoport-elődöntőben a bajnok Lakersszel mérkőzik.

Pierce 10 triplakísérletéből nyolcat értékesített - pedig Matt Harpring végig a nyakán csimpaszkodott -, a csapat az egész meccsen 29 triplával próbálkozott, és ebből 19-et a helyére küldött. 54,1 százalékkal dobott mezőnyből a Celtics, a 76ers csak 39,4-gyel. Az utolsó negyedben, amikor minden sikerült a hazaiaknak, 9/10 volt a mérlegük a triplavonalon túlról.

A negyedik negyedben, amikor már biztossá vált a fölényes siker, a nagy kivetítőn megjelent néhány régi sztár és legendás edző diadalittas képe a nézőtér soraiból: Danny Ainge, Cedric Maxwell, Red Auerbach, Tommy Heinsohn, Jo Jo White. Pierce a sorozat meccsén 151 pontot dobott, ez 30,2-es átlag, a legjobb a klub történetében, az eddigi csúcsot Larry Bird tartotta 24-gyel.

Az Alamodome-ban fülsiketítő üdvrivalgás köszöntötte a szülőföldjéről, a Virgin-szigetekről visszatért Tim Duncant, aki édesapja temetésén volt távol. A 213 centis szupersztár, a Spurs 1999-es bajnoki menetelésének hőse, az akkori döntő MVP-je most is kitett magáért, de istenigazából nem is adta fel a leckét az összeroppanó ellenfél. A Spursnek a következő körben alkalma lesz a Lakers ellen megbosszulni a tavalyi "söprést", amikor a főcsoport-döntőben a Los Angeles 4-0-lal takarította el az útból a San Antoniót, útban sorrendben második bajnoki címe felé.

Eredmények:
San Antonio Spurs - Seattle SuperSonics 101-78 (végeredmény: 3-2)
Legjobb dobók: Duncan 23 (9 lepattanó, 7 blokk), M. Rose 18 (13 lepattanó), Parker 15, S. Smith 14 (10 lepattanó, 6 assziszt), Daniels 13, illetve Payton 23 (8/26 mezőnyből, 9 lepattanó, 5 assziszt), B. Barry 12

Boston Celtics - Philadelphia 76ers 120-87 (végeredmény: 3-2)
Ld.: Pierce 46 (16/25 mezőnyből, 8/10 tripla), Walker 26 (9 lepattanó, 6 assziszt), E. Williams 17, ill. Iverson 31, Mutombo 12, McKie és Coleman 10-10

Az első kör végeredménye:
Kelet:
New Jersey Nets - Indiana Pacers 3-2
Boston Celtics - Philadelphia 76ers 3-2
Detroit Pistons - Toronto Raptors 3-2
Charlotte Hornets - Orlando Magic 3-1

Nyugat:
Sacramento Kings - Utah Jazz 3-1
L. A. Lakers - Portland Trailblazers 3-0
San Antonio Spurs - Seattle Supersonics 3-2
Dallas Mavericks - Minnesota Timberwolves 3-0

A főcsoport-elődöntők párosítása:
Kelet:
New Jersey - Charlotte
Boston - Detroit

Nyugat:
Sacramento - Dallas
L. A. Lakers - San Antonio

Ch. Gáll András

Korábban:

Túlóráztak New Jerseyben

Fórum:

New NBA fan fórum