Vágólapra másolva!
Kedd éjjel 19 játékost kiválasztott a liga felhozatalából az új NBA-franchise, de nem szabad megszokni, hogy ezek a Charlotte Bobcats játékosai. Két okból: 1., kilenc közülük szabadügynök, azaz kompenzáció nélkül távozhat, 2. a fennmaradó tíz is olcsó, nem túl jó játékos, akik közül egyről már tudott, hogy továbbadják. 

Gary Payton a Los Angeles Lakers játékosa marad még egy évig. Ezt maga dönthette el, és a Los Angeles Times beszámolója szerint az 5,4 millió dollár jövedelem valószínűleg vonzónak bizonyult. A 35 éves Payton annak ellenére nem állt tovább, hogy az elmúlt szezon élete legrosszabbja volt: az alapszakaszban 14,6 pontot dobott, a rájátszásban 7,8-del blamálta magát.

"Azért csatlakoztam a Lakershez, mert bajnokságot akartam nyerni, és még mindig ez a célom. A családom és jómagam otthonra leltünk itt, és nagyon várjuk a következő Lakers-évadot" - nyilatkozta Payton, akit nyilván elmulasztottak felvilágosítani arról, hogy Shaquille O'Neal valószínű távozásával a LAL reális célja a 3-5. hely lehet Nyugaton. Ugyanakkor Phil Jackson vezetőedző távozása megnyitotta számára az utat, hiszen sok konfliktusa volt a főnökkel az önző játéka, illetve a csekély szerep miatt, amit Jackson neki szánt.

O'Neal - aki személyesen rábeszélte Paytont tavaly a költözésre - közben dúskál az ajánlatok között. A Lakers igazgatója, Mitch Kupchak "legalább tizenkét megkeresésről" számolt be a behemót centerrel kapcsolatban, akinek fizetése (amely a legnagyobb az NBA-ben, a szerződéséből hátralévő két évre több mint 58 millió dollár) jelenti a legnagyobb akadályt a klubcseréje előtt. A Clippers például három játékost adna át érte, köztük a világsztár Elton Brandet, továbbá azt, akit a drafton elsőként választanak (No. 4).

Sokára lesz ennek vége, mint ahogy a Kobe Bryant-ügynek is. A gólhátvéd nemi erőszak miatti tárgyalása a végéhez közeledik, és ha bűnösnek találják, legalább négy évre börtönbe vonul. Ha nem, hétéves, 140 millió dolláros szerződést ajánl neki a Lakers, amely kivételezett helyzetben van a Bryanttel mint zárolt szabadügynökével való tárgyaláson a többi csapattal szemben (elsőbbséget élvez és több pénzt ajánlhat az ún. salary cap exception szabályt kihasználva).

A Los Angeles-i sztárgárda edzője valószínűleg a Houston Rockets kétszeres bajnok ex-mestere, Rudy Tomjanovich lesz, aki két órát tárgyalt Kupchakkal és a Lakers-tulajdonos Jerry Buss-szal kedden. Szerződés még nincs, de a rákbetegségéből kigyógyult 55 éves szakember mellet csak a korábbi Bucks-edző George Karl és két Lakers-segédedző, Kurt Rambis és Jim Cleamons számít esélyes jelöltnek a pozícióra, amelyet a csütörtök esti draft előtt be akarnak tölteni az arany-liláknál.

Az öt év alatt négy döntőt játszó sztárcsapat tovább fogyatkozik: egyik meghatározó csreeembere, az irányító Derek Fisher valószínűleg felmondja a szerződését csütörtökön, és a Houston már be is jelentkezett érte.