Vágólapra másolva!
Az egyaránt három pontot szerző Vincent Lecavalier és Martin St. Louis, valamint a 21 védést bemutató Nyikolaj Habibulin vezérletével a Tampa Bay nagyon simán verte a Montrealt az NHL keleti főcsoportjának elődöntőjében.

A vád szerint ügynökét, David Frostot akarta megöletni Mike Danton, a St. Louis Blues jégkorongosa. A 23 éves, magát ártatlannak valló csatárt azután fogták el - még múlt pénteken -, hogy telefonjait lehallgatták, ráadásul akit hölgyismerőse felbérelt volna a gyilkosságra, a rendőrséghez fordult.

Az előzetes letartóztatásban lévő Danton állítólag 10 ezer dollárt fizetett volna egy férfinak, hogy tegye el láb alól Frostot. A hokis ugyanis őt hibáztatja, amiért profi pályafutása nem a remélt módon fejlődik. Mindenesetre a klub játékosai közleményt adtak ki, amelyben hangsúlyozzák: kiállnak társuk mellett, és a sajtót okolják a botrány kipattanásáért.