Vágólapra másolva!

Motorcsónak-gázolást élt túl egy búvár

Egy szerencsés floridai búvár túlélte, amikor egy motorcsónakkal ütközött, noha a hajócsavar ütése után még a palackja is felrobbant.

A Palm Beach Post beszámolója szerint a 35 esztendős Wesley Murphy két társával együtt merült Palm Beach közelében, a parttól körülbelül 125 méterre, alig 2 méteres vízben, amikor elütötték. A búvárt a hajó legénysége mentette ki és vitte a partra. A rendőrség szerint Murphy hátfájásra és zúzódásokra panaszkodott.

A kórházban lábadozó áldozat úgy mesélte, hogy hallotta a motorcsónak hangját, és éppen csak annyi ideje volt, hogy kicsit mélyebbre bukjon, majd a palackján lyukat ütött a hajócsavar. Állítása szerint nem nagyon emlékszik arra, mi történt ezután.

A nyomozók megpróbálják kideríteni, ki lehet a hibás. A búvároknak zászlóval kell jelezniük a merülés helyét, a hajóknak pedig a zászlótól legalább 300 láb (100 méter) távolságot kell tartaniuk nyílt vízen.