Vágólapra másolva!
Svájc a maga 50 000 kilométernyi jelzett turista-úthálózatával valószínűleg a világon legmagasabb túraútvonal/fő mutatóval büszkélkedhet. Kevesebb mint egy nap autózással elérhetjük Európa legimpozánsabb hegyeit, ahova a Föld minden szegletéből érkeznek kíváncsi turisták, elszánt hegymászók. Íme egy bevezető és általános útmutató az Alpok szívébe készülő kirándulók és trekkingezők számára.

A Wanderweg ("kiránduló út/turista út") tornacipős kirándulóknak jelzett ösvény, melyek völgyekben, tavak mentén és települések között vezetnek. Sárga felfestéssel jelzik a Wanderweget, ami a látványos és kellemes természetjárást kereső turista számára kevés technikai meglepetést tartogat, átlagos edzettséggel érkezők számára nem okoz gondot.

A piros-fehér felfestéssel jelzett Bergweg nagyobb szintkülönbségeket rejtő hegyi útvonal. Technikailag nem nehéz teljesíteni, de érdemes túracipőt húzni és jó állapotban lévő térdizületekkel nekivágni.

Az Alpine Routen utakat kék-fehér jelzések mutatják. Általában kemény terep nagy szintkülönbségekkel, igazi csemege a magashegyi túrázást kedvelők számára. A kritikus szakaszokon vaslánc vagy egyéb kapaszkodók könnyítik a dolgunkat.

A jelzéseken feltüntetett idők a magyar szokással ellentétben és a Tátrában tapasztaltaknak megfelelően a minimális teljesítési időt mutatják, nincs beleszámolva a fényképszünet és az elgémberedett lábakba az életerő visszamasszírozása.

A túraszezon Svájcban június közepétől szeptember közepéig tart. A korai hetekben még havas szakaszokra bukkanhatunk, szeptemberben pedig számolni kell meglepi hóviharokkal magasabb területeken. Az alacsonyabb, déli régiókban már május közepén beindul a túraélet, és októberben még kifoghatjuk a vénasszonyok nyarát. A tél is tartogat rengeteg szépet a túrázóknak. Sok síközpont a környékbeli túraútvonalakat tisztítja. Napsütésben akár ingujjban vagy pulóverben járhatjuk a karbantartott útvonalakat.