Vágólapra másolva!
Nem is választhattunk volna megfelelőbb időpontot és helyszínt következő túránknak, mint pünkösd ünnepét. A Dunántúlon esett ugyan, Észak-Magyarországon egyetlen kisebb záport leszámítva kiváló időben volt részünk, ezt kihasználva bejártuk Galyatetőt és környékét, felmásztunk a Kékes tetejére, s felfedeztük Mátrafüred elfeledett látnivalóját, Benevárat.

Nézze meg képgelériánkat!

Miután nem értük be a 964 méteres tengerszint feletti magassággal, "természetesen" célba vettük az ország legmagasabb pontját, az 1014 méter magas Kékestetőt is. Legbiztosabb a mátraházai fizető parkolóban hagyni autónkat, ahol a jegyszedő bácsika majdhogynem unikumként tekint ránk: azt mondja, napjainkban még az osztálykirándulásra érkező iskolások is inkább visszaszállnak a buszra, s felvitetik magukat a kilátóig, ahelyett, hogy megmásznák a hegyet.

Mi inkább a Hillary-elvet valljuk: azért másszuk meg a hegyet, mert ott van. Irány a kék jelzés és a mintegy háromszáz méteres szintkülönbség. Az edzőtábor mellett elhaladva a Veronika-rétig nincs is különösebb probléma, idősebb sétáló párokkal is találkozni lehet.

A frissen felhúzott napozóteraszos körbártól viszont fellátni egészen a felhőbe burkolózott kilátóig: előttünk csak a közel két kilométer hosszú sípálya, amely ellentétben a téli látképpel, teljesen kihalt. Az út mintegy egy órát vesz igénybe, olykor meg-megállva, közben megfigyelhető a "pihenő" 700 m hosszú tányéros felvonó és a tavaly felújított pálya is.

A középső szakaszon látszanak a munkagépek nyomai, a síelők ösvényét néhol 60 méter szélesre is kibővítették, oldalt látszanak is a méteres sziklafalak, amelyek a felület kőmentesítéséből adódtak. S ami még újdonság (látszik, nem vagyunk síbarátok, s télen nem fedeztük fel): készen van a teljes pályán a világítás is.

Kékestetőn vár a nemzetiszínű kő, amely hirdeti, 1014 méterre a tengerszinttől az ország legmagasabb földrajzi pontján áll az utazó. Ennél magasabban csak a tv-toronyban lehet lenni, a belépő megváltása után a páratlan körpanoráma mellett Kányai János 7000 darabból álló minipalack-gyűjteménye is külön érdekességgel szolgál.

A torony mellett áll a Távközlési Kutató Intézet egykori, kőből épült tornya, a régi tv- és rádióadó épületében napjainkban a háromcsillagos Hegycsúcs Szálloda üzemel, 9 emeleten 17 szobával. A csúcs közelében találjuk a kékesi szanatóriumot is.