Vágólapra másolva!
Bár a strandröplabdázók a hó közepén a fővárosi Sportsziget rendezvénysorozaton, a Népstadion területén már belekóstolhattak a játékba, a szezon igazából a hét végén indul, a Velencei-tónál. Már csak azért is, mert itt már tényleg elérhető közelségben lesz a víz is, ami azért nem árt a strandröplabdázásnál.

Akár a havaii tengerparton, akár a kaliforniai Santa Monica homokján kezdték el játszani, nevétől nem elválasztható a sajátos "feeling": lejössz a partra és kellemesen eltöltöd az időt. 1920 táján már e filozófia alapján tömegek röplabdáztak az amerikai partokon, többnyire három-négy fős csapatokkal, s 1927-ben már Európában is üdvözölhetjük a beach volleyt. Igaz, a hódítást a francia partokon a nudista mozgalom keretében kezdte (!), de néhány éven belül megérkezett a felöltözött változat is, immár páros felállásban. Mindezekből egyenesen következik, hogy a strandröplabda egyáltalán nem a teremsport késői változata, a kiöregedett röplabdázók szórakozása! A homokon játszott változat magas szintű technikai tudást és kiváló erőnlétet követel. A páros egyikének sem lehet gyenge pontja, hiszen nincsenek társak, akik segíthetnének.

A strandröplabdázás mai formájában 1947-ben a kaliforniai State Beachben rendezték az első hivatalos bajnokságot. Az igazi őrület azonban 1951-ben kezdődött: Kalifornia öt strandján bonyolítottak le körversenyeket, ahol a hivatalos programok között szépségversenyeket és más szórakoztató programokat is szerveztek. A fejlődés szinte mindent elsöpört: 1974-ben San Diego bajnokságán még alig 250 néző előtt 1500 dollárért küzdöttek a párosok, két évvel később, az első világbajnokságon viszont már harmincezer néző izgulta végig a döntőt, s a pénzdíj is 5000 dollárra nőtt. Egyre több szponzor csatlakozott a sportághoz, ám az igazi elismerést 1993 hozta meg a beach volleynak: Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Monte-Carlóban bejelentette: a strandröplabdát felvették az olimpia hivatalos programjába. S a sportág versenyei Atlanta (1996) és Sydney (2000) után augusztusban az athéni olimpián is borítékolhatóan hatalmas közönségsiker mellett zajlanak majd.

Fábik Tibor