A Balaton sorstalansága II.

Legtöbbünk számára talán ismerős a furcsa érzés, amikor a Balaton déli partján, sok helyen még ötszáz méter után befelé gyalogolva, jó esetben is csak a bokánkig ér ér a víz. Ez az elképesztő vízhiány csak az elmúlt években szúrt szemet a nyilvánosságnak, pedig lelkiismeretes, független (!) kutatók már évek óta küzdenek a problémával, és kongatják a vészharangot. A Balaton vízháztartásának lehetetlensége azonban nem önmagában álló probléma; szoros összefüggésben van a tó pusztuló növényzetének és állatvilágának sürgős rehabilitációjával. A probléma kezelésére napvilágot láttak komoly-komolytalan koncepciók, lett légyen szó a Balatonba építendő iszapszigetekről vagy a tó "becsatornázásáról". Tovább élezte a vitákat a nyáron a Somogy Megyei Közgyűlésen felmerülő kezdeményezés a jet-skik, motorcsónakok balatoni használatát illetően. Háromrészes cikksorozatunkban a problémák hátterét és a fenti koncepciók létjogosultságát vizsgáljuk.

Beszámolónk második részében járjuk körbe a Bujtor István és Demján Sándor által felvetett sziget-koncepciót. A természet megalkotta a Balatont, és ha lehet, hagyjuk úgy, ahogyan azt a természet akarta. A másik alapelv, hogy az ilyesfajta szigetek létrehozása nem olcsó, nem lehet egyik pillanatról a másikra megépíteni. Hiába kotorjuk betongyűrűkbe az iszapot, mert annak ülepedési ideje legalább hat év. A balatonfüredi kikötőt 1935-ben kezdték építeni, és csak 1939-ben sikerült üzembe helyezni. Ezt a kikötőt (is) betonnal kerítették körbe, a teknőkbe iszapot kotortak, és ennyi idő kellett, hogy az építmény terhelhető legyen. A már említett másik komponens a pénz. A vállalkozó érdekei teljes mértékben tiszteletben tartandók, hiszen ha valaki pénzt invesztál egy vállalkozásba, azt a várható megtérülés és hasznon érdekében teszi. Ha viszont itt egy "madárszigetet" akarnak létrehozni, akkor ez a befektetés hogyan térül meg? Ahhoz valamiféle szolgáltatást kell nyújtani ezeken a jövendő szigeteken. Nem elhanyagolandó az infrastrukturális feltételek megléte sem, így az áram- és az ivóvízellátás, na meg a szennyvízelvezetés, hiszen azt a Balatonba nem engedhetjük. Mindez szintén rengeteg pénzbe kerül.

Kikötő Zamárdinál

Simon Károly, a Balaton Szövetség elnöke a hírek hallatán - a befektetők érdekeit ismételten tiszteletben tartva - megosztotta egy rémálmát is egy fórum alkalmával. "A sziget körül jól kigyúrt ficsúrok fognak motorcsónakkal körbe-körbe járni, és ha én mint vitorlázó vagy úszó közeledem, akkor el fognak zavarni. Csak akkor köthetek ki és csak akkor élvezhetem ezeknek a Las Vegas-szigeteknek a szolgáltatásait, ha azokat jól megfizetem." Nem szabad elfelejteni, hogy a Balaton az ország kincse, és "sajnos" az országot mi alkotjuk. Szigetek nélkül is egyre kevesebben jutnak a Balaton közelébe, az ugyanis körbe van építve, és ha a Balatoni Szövetségnek nem sikerül úgy részt vennie a Mahart privatizációjában, hogy ötvenegy százalékot az önkormányzatok megkaptak, akkor előfordulhatott volna, hogy a kikötőkbe csak belépti díj ellenében léphetnénk be! Hogyan jutnánk akkor ezekre a szigetekre? - kérdezte Simon. (A Balaton-part beépítettségének más következménye is van. Az elpusztult növényzetet - amelyet az őszi-téli viharok vetnek a partra - nekünk kell eltakarítanunk, a korábban "szemeteszsákként" működő balatoni berkeket ugyanis beépítettük.)

Mit akarnak elérni a szigetekkel? Nem elfogadható érv, hogy a felesleges iszapot már nincs hova tenni, és a szigetekkel akarják megoldani ezt a problémát. Az iszap tápértéke a lösztalajhoz képest harminc százalékkal magasabb ugyanis, és Magyarországon számos löszös terület van, amelyek termőképességét a "felesleges" iszappal javítani lehetne.

(Folytatjuk)

Császár Zoltán és Fekete Péter

Rendelje meg az Aqua Magazint!