Vágólapra másolva!
Egy öt másodperces büntetés miatt csupán négytizedes előnnyel lett első Besenyei Péter az általa kitalált gyorsasági akadály-repülő versenyen, jóllehet az elődöntőben még tíz másodpercet vert a mezőny legjobbjaira. A tököli repülőnapon lebonyolított, új sportágként beharangozott rendezvényre több tízezren voltak kíváncsiak.

Ijesztő szemberepülésekkel riogatta a nézőket a brit Matadors műrepülő-duó, amelynek tagjai az akadályversenyen is indultak. Egyikük, Steve Jones volt az, aki a versenyt plasztikusan a vadvízi kajakozás és a díjugratás elegyéhez hasonlította. Szép tükörrepüléseket produkált a négyfős Flying Bulls Aerobatics Team, a cseh csapat vezető pilótája egyéniben is ügyesen pörgött forgott a levegőben.

Főleg hangjukkal és látványukkal arattak nagy sikert a veterán amerikai katonai repülőgépek. A felhajtható szárnyú Corsair a második világháború csendes-óceáni hadszínterén tüntette ki magát, az amerikai haditengerészet repülőgép-anyahajóin teljesített szolgálatot. A T-28-ast gyakorló gépként használták, de bevetették Koreában és Vietnámban is. Tökölön visszafogott, kímélő programot mutatott be mindkét csillagmotoros gép, a közönség főleg azt díjazta, amikor a Corsair a kifutón játszott pillangósdit: nyitogatta-csukogatta szárnyait a leszállást követően.