Az Antarktisz-expedíció utolsó napjai

Tudósítás a magyar Antarktisz-expedíció utolsó napjairól, amelyet technikai okokból csak most tudott a stáb a rendelkezésünkre bocsátani. A közel egy hónapot átölelő naplójegyzetek rengeteg izgalmas eseményről számolnak be. A tél közeledtével a csapat dolga a korábbiaknál is nehezebb lett, mindennapossá váltak a hóviharok, és a csontig hatoló hideg is állandósult.

2003. március 23

A nap fő eseménye az volt, hogy az egész orosz állomás részére mi főztük a vacsorát. Gavalléros felajánlásunk az ebéd előtt született, még nem sejtve, hogy a paprikás krumplit délben kilövi a doktor-szakács. Végül egy hatalmas gulyás elkészítése mellett döntöttünk, amely nagy sikert aratott.

2003. március 24., hétfő (76. nap) - március 26., szerda (78. nap)

Az egy hétig tartó verőfényes idő után sűrű köd alakult ki, amelynek következtében 25-én ugyan elindult a chilei légierő gépe Punta Arenasból, de miután egy órán át tartó körözés után sem tisztult ki a repülőtér, a Herkules C 130-as kénytelen volt visszafordulni. 26-án pedig a rossz idő miatt lezárták a patagóniai reptereket, így gépünket aznapra törölték. (Ide jutni is nehéz, de elmenni sem egyszerű...)

2003. március 27., csütörtök (79. nap)

Reménytelen ködre ébredtünk, kissé lehangoltan ebédeltünk. A hír az volt, hogy ha délután két óráig kitisztul az idő, ismét megpróbál értünk jönni a gép. Aztán 13 óra 47 perckor kettő perc alatt felszállt a napok óta tartó félhomály. Így este 8 órakor már mi is felszálláshoz készülődtünk, miközben jegesmedvényi orosz barátaink könnyeikkel küszködtek búcsúzáskor. Nem lehet felemelő érzés búcsút inteni az utolsó nyári kutatóknak, tudván, új embereket legközelebb októberben látnak, hét hónap múlva.

2003. március 28., péntek (80. nap)

Punta Arenas-i szállónkban végigpuszilt bennünket az egész tulajdonos család, nevetgélve húzkodták a fiúk szakállát. Már napok óta hívogatták a légierőt, tudakolván, mikor repülünk... Ez volt az egyes számú hazaérkezés.

2003. március 29

A kettes számú másnap következett. Lucho Godoly, a leendő tiszteletbeli magyar konzul családját látogattuk meg, akik már indulásunk előtt gondoskodtak arról vendégszeretetükkel, hogy legyen hova visszavágyni a "smack-hegyek" közül. Mintha haza érkeztünk volna, kedvesség és finomságok vártak. Mi vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartottunk a családnak. Folyékonyan beszélnek magyarul, hiszen évekig éltek Magyarországon, Lucho felesége pedig mezőtúri.

2003. március 30., vasárnap (82. nap) - március 31., hétfő (83. nap)

Sanya, Zsolt, Vera 30-án elrepültek Santiagóba, Attilának, Péternek, Balázsnak és nekem azonban csak április 1-re volt jegyünk, úgyhogy "sajnos, még kénytelenek voltunk" Patagóniában túrázni.

Szerencsére Luchóék nem hagytak bennünket sem unatkozni, sem éhezni. Végigkirándultuk az egész környéket. Olyan tiszta és szép időt fogtunk ki, hogy a ritkán látható tűzföldi hegyláncok karnyújtásnyi távolságban tűntek fel.

2003. április 1., kedd (84. nap)

Pakolás, pakolás, pakolás és pakolás. Kettő órakor kisbusszal érkeztünk a repülőtérre, délután 4 órakor elhagyjuk Punta Arenast. A Santiagóban töltött éjszaka után pedig irány haza!

Nagyon furcsa érzés három hónap távollét után újra visszatérni a hétköznapi életbe, s nagy öröm érezni, hogy az Antarktisznál melegebb helyek is vannak a Földön.

Bugya Éva